Kérdések és válaszok
Ügyfelünk azzal a panasszal fordul hozzánk, hogy hatalmas közüzemi-, és lakbér tartozásai vannak, amiket évek óta tologat maga előtt, mert képtelen kiegyenlíteni számláit, és nem tud kikeveredni az adósságcsapdából.
Irodánk válasza: Tájékoztatjuk a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény adósságrendezési támogatásáról, melyet ő igénybe vehet. Felvesszük a helyi Családsegítő Szolgálattal a kapcsolatot, amely ezt a szolgáltatást nyújtja. Segítjük az ügyfelet abban, hogy a szolgáltatóktól be tudja szerezni a szükséges igazolásokat, végigkísérjük az ügyfél adósságának rendezését, rendszeresen figyelmeztetjük az ügyfelet arra, hogy ne feledkezzen meg kötelezettségeiről az adósságrendezés érdekében.
Eredmény: A helyi Családsegítő Szolgálat úgy ítéli meg, hogy az ügyfél részt vehet az adósságrendezésben, és tartozásának 50%-át ők rendezik, míg a tartozás másik felét az ügyfél részleteiben egyenlítheti ki.
Ügyfelünk férjétől el akar válni, mert az italozik, és veri őt, illetve hat gyermekét. Az önkormányzati bérlakás bérleti joga kettejük nevén van, ám a férfi fenyegeti az asszonyt, ezért az asszony egy munkásszállóra menekül otthonról, a hat gyermek pedig ideiglenes gyermekotthoni elhelyezésbe kerül, ahol az édesanya naponta találkozik velük.
Irodánk válasza: Válóper, illetve gyermek-elhelyezési per indítása illetve az ügyfél képviselete a per végeztéig.
Eredmény: A válás sikeres, a hat gyermeket ügyfelünknél helyezik el, és őt jelölik ki egyedüli bérlőként az önkormányzati bérlakásban.
Bírósági per végrehajtásaként az önkormányzat ki akar lakoltatni egy három kisgyermekes családot egy önkormányzati bérlakásból. A család két felnőtt tagja beteg, dolgozni nem tudnak, egy főre eső jövedelmük a létminimum alatti.
Irodánk válasza: Családos szállókkal vesszük fel a kapcsolatot. Felvenni nem tudja egyik otthon sem a családot, mert nincs férőhelyük és a várólista hosszú, így csupán felvételi elbeszélgetésre kérünk időpontot a családnak, amire ők el is mennek, és felkerülnek több otthon várólistájára is.
Méltányossági kérelmet írunk a polgármester úrnak, hogy az ideig, míg más elhelyezkedési lehetősége nincs a családnak, tekintsen el a kilakoltatástól. Lakáspályázatot nyújtunk be az egyik önkormányzathoz.
Eredmény: Mivel kiskorúak vannak a családban, és a család együttműködött a helyi Gyermekjóléti Szolgálattal, illetve a családok átmeneti otthonaival; az önkormányzat nem lakoltathatja ki a családot mindaddig, míg egy családok átmeneti otthona el nem helyezi őket, vagy valamilyen más módon meg nem oldható lakhatásuk.
Ügyfelünk kertje szomszédjával megosztott, aki arra panaszkodik, hogy a kertnek nagyobb részét használja ügyfelünk, mint ő, mert annak idején ügyfelünk rosszul építette házát.
Irodánk válasza: Bírósági per elindítása, az ügy képviselete a per végeztéig.
Eredmény: Az ügy jelenleg még folyamatban van.
