Főmenü Szakmai beszámolók Szakmai beszámolók Beszámoló a 2006. évi szakmai program végrehajtásáról

Beszámoló a 2006. évi szakmai program végrehajtásáról



A munkavégzés körülményei, személyzeti feladatok ellátása 
 

Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher

1151 Budapest Énekes u. 10/b 

Beszámoló a 2006. évi szakmai program végrehajtásáról 

I.

A munkavégzés körülményei, személyzeti feladatok ellátása 

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház alapfeladatait 2006-ban változatlan körülmények között látta el. Az üdültetési alapfeladat a fonyódi táborhely átépítése miatt a tavalyi évhez hasonlóan -a képzőművészeti alkotótábort kivéve- idén is bérelt táborhelyeken valósult meg.

Az intézmény budapesti központjának elhelyezése továbbra sincs megoldva, az intézmény székhelyén kívül az Ösztöndíjközpont az Alsóerdősor utcában bérleményben működik, a Szociális Iroda 2002. évtől a Magyarországi Roma Parlament Tavaszmező úti székházában dolgozik a szervezet által térítésmentesen biztosított irodában és infrastrukturális körülmények között. Ugyancsak a Roma Parlamentben zajlanak többnyire a művészeti programok, a Balázs János Galériában a képzőművészeti kiállítások, a Fiatal Művészek Házában illetve a Harlem Színpadon a zenei-színházi művészeti események. A felügyeleti szervünktől könyv jóváírással megkaptuk a Budapest IV. kerület, Nap u. 7. szám alatt lévő ingatlant, amelyben a képzőművészeti gyűjteményünket tároljuk. Az ingatlan kis alapterülete miatt nem felel meg a képek megfelelő tárolási feltételeinek.  

A Magyarországi Roma Parlamenttel kötött együttműködési megállapodás alapján a szociális feladatellátás és a jogsegélyszolgálat biztosítása, valamint a programszervező feladatkör ellátása a cigány civil szervezet Konfliktusmegelőző és Jogvédő Irodájának VIII. kerületi Tavaszmező út 6. szám alatti helyiségeiben történik. Az irodák ismertek, jól megközelíthetőek, az infrastrukturális körülmények megfelelőek és térítés nélkül állnak a Cigány Ház munkatársainak rendelkezésére.  A két intézmény között létrejött együttműködési szerződésnek köszönhetően a Cigány Ház évente több millió forintot megtakarít (bérleti díj, rezsi, technika biztosítása stb.). Egyébként a felsorolt dolgozók fizikailag nem férnének el az Énekes utcai telephelyen (lásd: valamennyi revizori vizsgálat megállapítása).  

Az alapfeladat ellátás elvégzésére az Énekes utcai székhely továbbra is alkalmatlan alapterülete miatt. A Fővárosi Roma Művelődési Központ (elnevezési javaslatunk: Budapesti Cigány Művészeti, Művelődési és Módszertani Központ) tervezési és felépítési engedélyokiratának kiadásához – a Fővárosi Önkormányzat kérésére - 2004. július 30-án készítettük el javaslatunkat. A tervezet szerint a beruházás előkészítése 2004. 09. hónaptól -2005. 07. hónap, költségigénye 50 M Ft, a megtervezés időszaka 2005. 08. hónaptól - 2006. 03. hónap, költségigénye 190 M Ft, a kivitelezés 2006. 04. hónaptól -2007. 12. hónap, költségigénye 760 M Ft, mindösszesen: 1 milliárd forint.  

Ebben az évben került sor a kurátor, szociális referens, oktatásszervező munkatárs alkalmazására. Ezzel az engedélyezett létszámkeretünket sikerült megtartanunk. A felvett munkatársak bérköltségét nem vagy csak részben tudtuk volna saját forrásból megvalósítani, ezért foglalkoztatásukat a munkaügyi központ támogatása révén valósítottuk meg. 

A Szociális Iroda munkatársai -jogász, szociális referens,- valamint a kulturális programszervező kényszerű okok miatt továbbra is a Tavaszmező utcai épületben dolgoznak. A Ház szociális és művészeti szolgáltatásai a megszokott rendben történnek. A Szociális Irodát megkereső ügyfelek magas száma igazolja munkánk szükségességét, ezt igazolják a mellékletben csatolt esetforgalmi adatok is.  
 

2006 -ban a szakmai feladatellátás a dolgozók végzettségének megfelelően magas szinten zajlott, és a munkahelyi közösség is a feladatellátás minőségi javulását, a kreativitás folyamatos biztosítását szolgálta. Részvétel konferenciákon, szakmai megbeszéléseken

      Az intézmény képviseletében dr. Bocsi Márta jogász és Kuglics Zsuzsanna szociális referens rendszeresen részt vettek a munkájukhoz kapcsolódó szakmai továbbképzéseken, tanácskozásokon. 2006 februárjában a BRFK által szervezett „Alternatívák a bűnmegelőzésben” c. szakmai konferencián vettek részt. Ezt követte 2006 májusában az „Együtt Józsefváros lakóiért” c. 3 napos közös tanácskozás. A Corvinus Egyetem által szervezett Esélyegyenlőség c. szakmai továbbképzésen sikeres volt részvételük. Balogh Tímea oktatásszervező az Intézmény nemzetközi kapcsolatait szélesítve a Mobilitás támogatásával részt vett egy Ifjúsági cserék témakörben meghirdetett képzésen Hollandiában. A gépkocsivezetői és az adminisztrátori beosztásban foglalkoztatott munkatársaink mindennapi munkájuk mellett gimnáziumi képzésben vesznek részt, fejlesztve ezzel feladatuk minőségi ellátását. A műszaki ügyintéző munkatársunk egy középfokú OKJ –s operatőri képzésen vett részt.  Az Intézmény igazgatóhelyettese a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar néprajz-kulturálisantropológia szak PHD programján vesz részt, ahol jelenleg habilitáció előtt áll. Az intézmény munkatársaként a cigányságért végzett munkájáért 2006 -ban megkapta a Kisebbségekért Díjat. A kitüntetés egyben az intézményben végzett minőségi munka szakmai, közéleti és politikai elismerését is jelenti. A díjat Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől vette át az Országház épületében.    

Az intézmény működésének 2006 –os teljesítménye a csökkentett költségvetés terhe mellett még mindig az egyetlen értékadó feladatellátás, amelyet a fővárosi cigány és nem cigány lakosság igényel.  
 
 

     II.

Alapfeladatok ellátása 
 
 

 

Hátrányos helyzetű cigány gyermekek térítésmentes üdültetése.

Szakmai táborok szervezése 
 

II.

Alapfeladatok ellátása 

Hátrányos helyzetű cigány gyermekek térítésmentes üdültetése. Szakmai táborok szervezése

 

A Ház alapfeladata hátrányos helyzetű fiatalok térítésmentes üdültetése, szakmai táborok szervezése.   

Az intézmény 2002-ben vette át a Fonyód, Fürdő út 7. szám alatti üdülőingatlant, amely azonban nem volt használható, mivel rekonstrukciós beruházásra szorult. A Fővárosi Közgyűlés az üdülő felújítására 150.000.000 Ft-ot hagyott jóvá. Az Üdülő belső felújítási munkálatai sikresen befejeződtek. A tető héjazat cseréjére és a tető szigetelésére a Fővárosi Önkormányzat 20.000.000 Ft-ot hagyott jóvá. A munkálatok első szakasza (héjazat csere, oromfal, tetőablakok, beépítése, bádogos munka) 2006. 12. 31 –én sikeresen befejeződött. A második ütemezési szakasz munkálatai – tetőszigetelés, gipszkartonozás, kötőgerendák kiváltása, aljzat szigetelése 2007. 01.20 –án lezárult.  

2006. június 1. és augusztus 31 között 18 fővárosi gyermektábor zajlott a Romano Kher támogatásával úgy, hogy a pályázók által benyújtott szakmai programok alapján nyújtotta az intézmény a támogatást. Intézményünk 2006-ban három saját tábort szervezett. 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fontos szempontnak tartottuk, hogy lehetőleg minden budapesti kerületből legalább egy tábor létrejöhessen. 

A Romano Kher 2006 –ban a költségvetésben meghatározott összeget fordított üdültetésre, amely táboronként kb. 60%-os étkezés és szállás támogatást jelentett az intézmény részéről. A Cigány Ház megkeresésére már negyedik alkalommal a Fővárosi Cigány Önkormányzat táboronként 200.000-300.000,- Ft-tal járult hozzá a fővárosi hátrányos helyzetű roma gyerekek és fiatalok táboroztatásához. 

A táboroztatott gyermekek családjainak jövedelmi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a családok nyaralni menjenek vagy a diákok részt vegyenek az iskolai táborokban, hiszen azok több tízezer forintba kerülnek.

Ösztöndíjas diákjaink közül idén kevesebben vehettek részt a táborban, mint tavaly, ennek oka a bérelt-táborhely férőhelyeinek korlátozott létszáma.

Az intézmény által szervezett táborok között a középiskolás fiatalok részére szervezett tábort a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberijogi és Vallásügyi Bizottsága 300.000 forinttal, a MNEKK 200.000 forinttal, a Magyarországi Roma Parlament 70.0000 forinttal támogatta.

A 2006. évi Képzőművészeti Alkotó Tábor résztvevői Fonyódon táboroztak. A tábort a Magyarországi Roma Parlament 100.000 forinttal támogatta. Az állandó alkotás mellett a restaurálás technikájáról és szerepéről hallgattak előadást az alkotók. A táborban született tematikus alkotások a rejtett szimbólumok jelentőségéről szóltak. Az itt készült alkotások a Roma Parlament Balázs János Galériában kerültek bemutatásra. A középiskolás tábort Balatonakalin rendeztük.

A tábor kiemelt programja idén a kisebbségi jog, a drámajáték és az irodalom köré csoportosult. 

A 2006 –os év táborszervezői voltak:  

     4 esetben Roma Kisebbségi Önkormányzat

     1  esetben magánszemély

     4 esetben Alapítvány

     1 esetben Általános Iskola

     1 esetben Gyermekjóléti Központ

     2 esetben Egyesület

     1 esetben Tanoda 
 

A táborok megoszlása kerületenként:  

IV. ker. – 1 db gyermek tábor,

(Roma Kisebbségi Önkormányzat

VI. ker. – 1 db középiskolás tábor

      ( Boda Emese- Kalyi Jag Szakiskola)

VII. ker. – 1 db gyermek tábor,

     (I. sz. Belső-Erzsébetvárosi Gyermekjóléti Szolgálat),

     

VII. ker. – felsőoktatásban tanulók számára szerv. tábor,

     ( Romaversitas Alapítvány)

VIII. ker. –1 db. gyermek tábor,

(Tolnai Lajos Általános Iskola; Józsefvárosi Önkormányzati Iskola, Erdélyi út 6-8.)

IX. ker. – 1 db gyermek tábor,

(Roma Kisebbségi Önkormányzat, Budapest IX. kerület;

– 1 családi tábor

Dzsumbuj Egyesület-Ferencvárosi Roma Tanoda))

X. ker. – 2 db gyermek tábor,

     (Kőbánya Roma Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány; Khamorro Cigánytánc Egyesület)) 

XIII. ker. – 1 db. gyermek tábor,

(Budapest, XIII. kerületi Roma Kisebbségi Önkormányzata)

XIV. ker. – 2 db. gyermek tábor,

( Zuglói Cigány Kisebbségi Önkormányzat; Kerhegy Közhasznú Egyesület)

XV. ker. – 1 Gyermektábor,

      (Athosz Művészeti és Irodalmi Társaság)

XXI.. ker. –1 családi tábor

     Kovács Zoltán Alapítvány  

Cigány Ház által szervezett táborok:

Középiskolás tábor, (ösztöndíjban részesített fiatalok)

Képzőművészeti Alkotó tábor

Gyermek tábor

 
 

A táborok közül: 

- Családi tábor: 2 db.

- Gyermek tábor: 12 db.

- Középiskolás tábor: 2 db.

- Felsőoktatásban tanulók 1db.

- Képzőművészeti Alkotó tábor: 1 db. 
 

2006-ban 828 fő táborozott. Táboroztatási napok száma: 131 nap volt. (minimum 3 napos, maximum 10 napos volt egy tábor) 

A táborok helyszínei:

Katalinpuszta, Pilismarót, Velence, Bogács, Balatonszepezd-fürdő, Sárospatak, Kunbábony, Balatonmáriafürdő, Siófok, Balatonlelle, Magyarkút, Fonyód, Balatonakali.

Évek óta – szűkös anyagi lehetőségeink miatt – kénytelenek voltunk azokat a táborhelyeket igénybe venni, amelyek egyrészt egészségtelen, másrészt alacsony színvonalú szolgáltatást nyújtottak. Átlagosan – egy-két kivételtől eltekintve – 2700 Ft/fő/nap ráfordítást költhettünk. Tapasztalataink szerint a színvonalasabb, minden tekintetben megfelelőbb táborhelyek ára kb. 3500-4000 Ft/fő/nap között mozog. (Lásd: Erdei Iskola nyári szálláshelyek kiadványait.)  

2006-os költségvetésünkben szükség lett volna a táboroztatási költségek kb. 200 %-os emelésére, sajnos ezt nem állt módunkban biztosítani. Több évtizedes tapasztalatunk szerint elmondható, hogy a jelenlegi kb. 1000 gyermek táboroztatása helyett évi 3000 gyermek táboroztatására lenne szükség. 

Ezt a költségvetési igényt a fonyódi üdülő beüzemelése után, ahogy eddig továbbra is fontosnak tartjuk, mert a fonyódi üdülő nem tud minden igényt – különösen a nyári hónapokban – kielégíteni, ezért a külső helyszíneken történő táborszerveződések intézményi támogatása továbbra is elengedhetetlen.  
 
 

2. Cigány fiatalok ösztöndíjazása, tehetséggondozása 
 
 
 

2.

Cigány fiatalok ösztöndíjazása, tehetséggondozása 

Az Ösztöndíj Központ 2006-ban ellátta az ösztöndíjazással, a tanulmányi ügyek intézésével, a tehetséggondozással kapcsolatos feladatait, közösségépítő programokat vezetett be és bonyolított, megszervezte a fiatalok középiskolás táborát.  

Az ösztöndíjasok adatait egységes nyilvántartási rendszerben kezeljük.

A tanulók pályázata alapján a következően alakult a támogatottak száma:  

Þ2005-2006. I. félévben (2006. január hó) 427 tanulót részesítettünk támogatásban.  (1.sz. melléklet az ösztöndíjasok létszámáról) 

Þ2005-2006 II. félévben (2006. február – június), - / megjegyzés: ezek a                            2005/2006. I. félévben ösztöndíjra jogosultak megújított pályázatai./ -összesen beérkezett pályázatok száma 453, támogatott diákok 417 fő.

(2.sz. melléklet az ösztöndíjasok létszámáról) 

Þ2006-2007 I. (szeptember-január) félévben beérkezett pályázatok száma 661, ebből támogatott tanulók száma 179 fő. Összesen elutasított tanulók száma 482 fő, ebből forráshiány miatt 402 főt voltunk kénytelenek elutasítani.

(3.sz. melléklet az ösztöndíjasok létszámáról) 
 

2006 -ban az Ösztöndíjközpont tevékenységében a legfontosabbak a közösségi programok: táborok, gálaest, zenei fesztiválok voltak, amelyekkel azt segítettük elő, hogy az ösztöndíjas diákok megismerjék egymást, közös kultúrájukat, érdeklődésüket, hasznosan töltsék el szabadidejüket. 
 

Az év során egy tábort szervezett az Ösztöndíj Központ:

Középiskolai Tábor – Balatonakali – 2006. július 22. -től július 29 –ig 50 fő részvételével. 

Ösztöndíjasok Gálája: 2005. május 27. – Thália Színház

A bemutatott produkciók színvonalasak voltak, amit a médiában megjelent írások, képes beszámolók is alátámasztanak.  
 

Sziget Fesztivál: Óbudai Hajógyári Sziget

A fesztivál teljes ideje alatt ösztöndíjas diákjaink és az Intézmény munkatársai szolgálatot teljesítettek a helyszínen, a meghívott vendégeket kalauzolták, az érdeklődőket tájékoztatták az intézményről, kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt. 

Céljaink az alábbiak voltak:

• Az intézmény és tevékenysége ismertségének növelése,

• Információ-szolgáltatás, a roma kultúra népszerűsítése,

•Interaktív kommunikáció, közvetlen kapcsolat a célcsoporttal, elsősorban 18-30 éves korosztállyal,

· Programjainkkal elsősorban arra törekedtünk, hogy a fesztiválra kilátogató fiatal nemzedék minél több és minél hitelesebb közvetlen információkat kapjon, érzelmektől sem mentes benyomásokat szerezzen a Szigeten a romákról és kultúrájukról. 

A közép és felsőfokú oktatásban résztvevő fiatalok száma örömünkre növekszik, a cigány családok jövedelmi adatai azonban csökkenő tendenciát mutatnak. Az utóbbi években közel 700 tanuló igényel tanulmányaihoz támogatást. Az igények 90 %-a jogos, a támogatás megállapítását és folyósítását azonban a költségvetés nem teszi lehetővé.  

2006 -ban a fenti helyzetből adódóan az ösztöndíjak megállapításánál prioritásokat kellett meghatároznunk. Az Ösztöndíj Bizottság döntése alapján a jelentkezők jogos igényei között elsősorban a piacképes szakmát tanuló fiatalokat támogattuk. Folyamatosan keressük a lehetőségét az ösztöndíjazásra fordítható keret növelésének, hogy a fővárosi roma fiatalok jóval nagyobb számban, jogos igényeiket megközelítő mértékben hozzáférjenek az ösztöndíj- és tehetségtámogatáshoz.  

Minden évben jeleztük, hogy az ösztöndíj és a tehetséggondozás területén költségvetési válsághelyzet alakult ki, csak úgy,mint a táboroztatás, a kultúra ápolása és a kiadványaink finanszírozási területén. Többek között 2004. október 21 –én a Szociálpolitikai Ügyosztályhoz juttatott levelünkben jeleztük, egyben kértük az ösztöndíjra fordítható 16 M. forintos keretösszeg felemelését 94 M. forintra. A konkrét igényekkel, elbírált pályázatokkal alátámasztott jogos költségvetési igény kevesebb, mint 50 % -át kaptuk meg – azt sem a költségvetésünkbe építve csak az adott évre vonatkozóan– ezért előre lehetett tudni, hogy a Fővárosi Önkormányzat döntése következtében a következő években újból és egyre növekvő mértékben kell majd az Intézménynek forráshiányra hivatkozva több száz roma tanuló jogos ösztöndíj kérelmét elutasítani. 

A Főváros Közgyűlése az intézmény 2005. évi költségvetésében 32.600 ezer forinttal megemelte az ösztöndíjra kifizethető keretösszeget.

A 2006. évi költségvetésünket ugyanezzel az összeggel, 32.600 ezer forinttal csökkentette. Ennek következtében az Intézménnyel szerződéses viszonyban lévő több mint 400 tanuló négy hónapon keresztül nem kaphatta meg az ösztöndíját. 

Az ösztöndíjra jelentkezők száma évről-évre növekszik, ugyanakkor a ráfordítható keretösszeg drámai változatlansága lehetetlenné teszi a rászoruló pályázók támogatását. A pályázati feltételek alapján jogosultságot szerzett tanulók ösztöndíjazására számításaink szerint éves szinten minimum 104 millió forintos költségvetési fedezet szükséges. Költségvetési többletigényünk ezen a kiemelt előirányzaton 88 M Ft. Mindezekre tekintettel a 2006. évi feladatok között kiemelten foglalkoztunk az ösztöndíjazásra, tehetséggondozásra fordítható intézményi támogatások mértékének növelésével, sajnos eredménytelenül.  

A 2006-os évben az ösztöndíjkeret megemelésének érdekében ismét kérelemmel fordultunk a fenntartó felé. Sajnos elutasító választ kaptunk, ezzel 402 jogos pályázó esett el a támogatástól.  
 
 
 

Alkotmányos és Európai Uniós értékeink és céljaink valósulnak meg konkrét formában, amikor rászoruló, hátrányos helyzetű cigány fiatalok ösztöndíjazásáról, táboroztatásáról, üdültetéséről, továbbtanulásáról, gúzsba kötő esélytelen helyzetük feloldásáról szólunk és döntünk.

 

1.számú melléklet az ösztöndíjasok létszámáról 

2005-2006. I. félév 

 

 

 

 

 

 

Beérkezett pályázatok 2005-2006. I. félév

1.a)

Beérkezett pályázat:

633 

Támogatott pályázat:

427 

Elutasított pályázat:

205 

Kifizetve egy összegben:



 
1. a)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. b)

Támogatott Ösztöndíjasaink  
 

fő 

Középoktatás

291 

Felsőoktatás

136 

összesen

427 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                     

1. b) 

 
 
1.c)

Elutasított pályázatok

 

 

 

 

forráshiány miatt

122

 

 

átlag miatt

58

 

 

hiányos

9

 

 

lakcím

9

 

 

határidőn túli

2

 

 

levelező tagozat

2

 

 

származás

1

 

 

általános iskolás

2

 

 

összesen:

205

 

 

 

2.számú melléklet az ösztöndíjasok létszámáról 

2005-2006. II. félév 

2.a)

 

Beérkezett

453

támogatott

417

elutasított

36

2.a) 
 

2.a) 
 
 
 

2. b)

Beérkezett támogatott pályázatok

 

Középiskola

290

Felsőoktatás

127

Összesen:

417

 

2. b) 
 

 

2.b) 
 

3.számú melléklet az ösztöndíjasok létszámáról 

2006/2007. I. félév 

3.a)

 

Beérkezett

661

kiírásnak megfelel

578

kiírásnak nem felel meg

80

támogatott

179

3.a) 
 
3.b)

 

Támogatott pályázók

179

forráshiány miatt elutasított pályázók

402

elutasítottak

80

 
 

3.b) 
 

3.c) 

Ösztöndíjasaink

középiskola

54

felsőoktatás

125

 

3.d)

Elutasítottak

forráshiány

402

átlag középoktatás

30

átlag felsőoktatás

7

határidőn túl érkezett

10

hiányos pályázat

10

levelező/esti tagozatos

11

nem budapesti

7

nem roma

5

 
 
 

3.d) 
 

3.e)

forráshiány miatt elutasítottak

 

Régi felsőoktatás

20

Új felsőoktatás

20

Régi középiskolás

188

Új középiskolás

174

 

3.e) 
 

4.számó melléklet az ösztöndíjasok létszámának alakulásáról 2006-ban 

2006. ösztöndíj tendenciák 

4.a) 2005- 2006-ban beérkezett pályázatok alakulása tanulmányi félévenként

 

 

 

 

2005/2006. I. félév

2005/2006. II. félév

2006/2007. I. félév

beérkezett

633

453

661

 
 
4.a)

 

 

 

 

4.b) 2005 – 2006-ban beérkezett pályázatok alakulása - támogatott és elutasított pályázatok aránya 

 

2005/2006. I. félév

2005/2006. II. félév

2006/2007. I. félév

beérkezett

633

453

661

támogatott

427

417

179

forráshiány miatt elutasított

122

0

402

egyéb elutasított, kiesett

83

36

80

 
 

4.b) 
 

4.c)

Ösztöndíjasaink megoszlása iskolatípusok szerint 2006-ban

 

 

 

 

 

 

 

2005/2006. I. félév

2005/2006. II. félév

2006/2007. I. félév

Középiskola

291

290

54

Felsőoktatás

136

127

125

 
 

4.c) 
 

4.d)

Pályázók elutasítása forráshiány miatt

 

 

 

 

 

 

 

2005/2006. I. félév

2005/2006. II. félév

2006/2007. I. félév

középiskola

104

0

359

felsőoktatás

18

0

40

 

4.d) 
 

4.e)

Ösztöndíjasok alakulása 2004-

2005-2006

(Iskolatípusok szerint és összesen)

 
 

 

2004/2005.I.

2004/2005.II.

2005/2006. I.

2005/2006. II.

2006/2007. I.

középiskola

163

258

291

290

54

felsőoktatás

74

108

136

127

125

összes

239

366

427

417

179

             

 

 

4.e) 

4.e) 
 

4.f)

Ösztöndíjasain létszámának alakulása évről évre – 2004-2007. 

Ösztöndíjasok alakulása % -ban a tárgyévet megelőző félévhez viszonyítva

 

2004/2005.I.

2004/2005.II.

2005/2006. I.

2005/2006. II.

2006/2007. I.

középiskola

163

258

291

290

54

 

1

1,58

1,27

0,99

0,18

 

 

58%-os  növekedés

27% -os növekedés

1%-os csökkenés

82%-os csökkenés

felsőoktatás

74

108

136

127

125

 

1

1,45

1,25

0,93

0,98

 

 

45%-os növekedés

25%-os növekedés

7%-os csökkenés

2%-os csökkenés

összes

239

366

427

417

179

 

1

1,53

1,16

0,97

0,42

 

 

53%-os növekedés

16%-os növekedés

3%-os csökkenés

58%-os csökkenés

 
 

 

2004/2005.I.

2004/2005.II.

2005/2006. I.

2005/2006. II.

2006/2007. I.

középoktatás

1

1,58

1,27

0,99

0,18

felsőoktatás

1

1,45

1,25

0,93

0,98

összes

1

1,53

1,16

0,97

0,42

 
 

4. g) Forráshiány miatt elutasítottak alakulása 2005-2007. (fő és %) 

forráshiány

 

 

 

2005/2006.I.

2006/2007.I.

122

402

 

3,29

 

329%

 
 

Ösztöndíjasok

 

 

2005/2006.I.

2006/2007.I.

 

633

661

beérkezett pályázat

427

179

ösztöndíjasok

122

402

elutasítottak

 
 

67%

27%

támogatott

19%

60%

forráshiányos

14%

13%

egyéb elutasított

 

3.Jogsegélyszolgálat működtetése, szociális feladatok 
 
 
 

3.

Jogsegélyszolgálat működtetése, szociális feladatok

A Szociális és Jogi Iroda hetente 3 napon, hétfőn, szerdán és pénteken 9-16 óra között egész nap nyitva áll az ügyfelek előtt. Az ügyfélfogadáson minden esetben szociális referens és jogász áll az ügyfelek rendelkezésére.

 

A keddi és csütörtöki napokon az iroda munkatársai az ügyfélfogadási napokon érkezett ügyeket dolgozzák fel, ha szükséges, ezeken a napokon végeznek családlátogatást, készítik el a beadványokat, illetve tárgyalnak intézményekkel, kezdeményeznek esetmegbeszéléseket. Elsősorban ezeken a napokon végzik el az ügyfélfogadáson felüli kötelezettségeiket.

,

 

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház Szociális és Jogi Irodájához 2006 évben 109 ügyfél fordult segítségért. A 109 főből 49 fő volt régi ügyfél, azaz korábbi években is ügyfele volt az Irodának, 60 fő pedig ebben az évben kérte először segítségünket. A 109 ügyfelünkhöz kapcsolódóan 817 esetben folytattunk ügyintézést éves szinten, így az egy hónapra eső átlagos ügyintézési szám 68, míg az egy napra eső átlagos ügyfélforgalom 5,6 volt. E számokat az Iroda egészére kell érteni, azaz a szociális referens és a jogász munkatársak közös munkájának mutatói.

Az alábbi négy ábrán különböző változók mentén szemléltetjük 2006. évi tevékenységünket.

1.sz. ábra: Ügytípus szerinti éves felosztás 2006-ban

2.sz ábra: Régi és új ügyfelek aránya 2006-os évben

3.sz. ábra: Egy hónapra eső ügyintézések száma ügytípusok szerint 2006-ban

4.sz. ábra: Egy hónapra eső összes ügyintézések száma 2006-ban 
 

1.sz. 

2006 évben a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház Szociális és Jogi Irodájának ügytípus szerinti felosztása alapján látható, hogy a szociális és lakásügyek azonos súllyal kerültek előtérbe az ügyintézések között, míg az egyéb kategóriába tartozó ügyek kiemelkedő számban fordultak elő. Az egyéb kategória magában foglalja a jogi jellegű ügyintézéseket, az egyszeri megkereséseket, a telefonos tanácsadásokat egyaránt. Az Iroda beállítottságának megfelelően a legkevesebb ügyintézés a büntetőjogi ügyekben történt, az esetek többségében a büntetőjogi jellegű segítségkéréseket a hatáskörrel rendelkező civil, jogvédő szervezetekhez továbbítottuk.

A grafikon az egyes ügytípusokba sorolt ügyfélszámot jelölik, szociális és lakásügyekben 25-25 ügyfél, egyéb ügyben 52 ügyfél, míg büntető ügyben 7 ügyfél ügyében jártunk el. 
 

2.sz. 
 

A 2.sz ábra a 2006-os évben új és régi, tehát korábbi évekről visszajáró ügyfelek arányát mutatja, melyből megállapítható, hogy közel azonos számban keresték fel az Irodát új és régi ügyfelek, kivéve a büntetőjogi kategóriát, ugyanis az újak aránya a régiekhez képest itt a legmagasabb. 
 

3.sz. 
 

A 3.sz. ábra az egész évre vonatkozó ügyintézési számot mutatja havi esetszámokra lebontva.

Az ügyintézések száma havi átlagban 10-40 szám között mozog, kiemelkedő ügyintézési szám március hónapban látható. Éves bontásban látható, hogy a januári, valamint a nyári hónapokban alacsonyabb az ügyfélforgalom, míg a tavaszi-őszi időszakban növekvő tendenciát mutat. Ősszel az iskolai tanévkezdés, tavasszal pedig a kilakoltatási moratórium vége is valószínűleg hozzájárult az ügyfélforgalom megnövekedéséhez. Az őszi és a téli ügyfélforgalom megnövekedése feltehetően összefüggésben áll a hideg idővel, az ünnepek közeledtével, valamint a lakhatási problémák halmozódásával. 

4.sz. 

A 4. sz. ábra a 3.sz. grafikontól eltérően havi lebontásban a havi összes ügyintézési számot mutatja, vagyis ügytípusoktól függetlenül. 
 

 

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher Szociális és Jogi Irodában való ügyfélfogadás

 

.

      Az ügytípusok közül a leggyakrabban fordulnak elő a szociális ügyintézéssel és a lakással kapcsolatos feladatok. A szociális ügyintézés terén kiemelkedő jelentőséggel bírt a szociális ellátásokkal kapcsolatban való tanácsadás, különös tekintettel arra, hogy 2006-ban jelentősen megváltozott a szociális ellátó rendszer, újfajta módon számítják a szociális segélyt és az egy főre eső jövedelem számítása helyett, új szabályként bevezetésre került a családi alapon való segélyezés.

A szociális ellátó rendszer változásaival és hatásaival az Amaro Drom roma lapban dr. Bocsi Márta jogász munkatársunk foglalkozott, cikk jelent meg a témában. Továbbra is szükséges feladat a beadványok készítése és az ügyfelek érdekében valamennyi lehetséges ellátási forma felkutatása és közbenjárás az igénybenyújtás érdekében. Az új ügyfelek tekintetében kollégáink minden esetben igyekeznek  feltérképezni, hogy milyen ellátásokat és támogatásokat vehet igénybe az ügyfél. Az adott probléma komplex megoldására törekszenek.  

      Idén két alkalommal került sor ruhaadományok szervezésére és kiosztására, a Vöröskereszt és a Fóti Gyermekváros adománya jóvoltából. A leginkább keresettek voltak a gyerekruhák, játékok, edények, cipők. Az év végi ünnepek közeledtével a jogász és a szociális referens felkeresett több édességgyártó céget is, adományt kérve tőlük, de sajnos megkereséseik nem jártak sikerrel. 

     A lakás ügyek közül az elmúlt időszakban is jelentős számú lakással nem rendelkező ügyfél kért segítséget a lakáshoz jutási lehetőségek feltárásához, albérleti támogatásért fordultak hozzánk, de sajnos az Irodának nem áll módjában anyagilag támogatni az ügyfeleket.

A lakásvesztéses ügyek száma a tavaszi időszaktól kezdődően megnőtt, hiszen véget ért a téli lakáskiürítési moratórium. Több ügyben a kilakoltatás jelenleg is folyamatban van a bíróság előtt. A díjhátralékkal rendelkező ügyfelek száma is növekvő tendenciát mutat, akik részére az Iroda igyekszik valamennyi lehetőséget feltárni az adósságkezelésre vonatkozóan. Egyes ügyfeleknél sikerült elérni, hogy a polgármester segítségével méltányossági alapon a korábban jogcím nélküliként lakók, bérleti szerződést köthettek a lakásra.

Az év végén ismét életbe lépett a kilakoltatási moratórium, így van olyan ügyfél, akik így menekültek meg átmenetileg a hajléktalanná válástól. A jogcímmel nem rendelkezők esetén igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a helyi önkormányzatoknál elérjük azt, hogy a lakhatásukra megoldást találjanak. 

      Az Iroda eddig is és ezt követően is az önkormányzati lakásokkal kapcsolatban naprakészen nyomon követi a kerületek rendeletalkotását, figyelemmel kíséri a lakáspályázatokat, amennyiben a kerületek megengedik a méltányossági lakáskiutalási lehetőséget, feltárja az ügyfél és családja szociális hátterét és megszerkeszti a beadványt, a pályázatok kitöltésében segítséget nyújtunk.

2006 áprilisától új lakástörvény került bevezetésre, melynek változásait nyomon követve az ügyfelek tájékoztatását és a lakással kapcsolatos ügyintézést is folyamatosan végezzük. 2006 tavaszától már érezhetőek a hatások, miszerint új bérleti szerződést már csak abban az esetben kötnek a lakóval, ha az vállalja a lakás felújítását az előírt költségek ráfordítását, általában 1 éves határidővel. Az elővásárlási jog és az önkormányzat részéről történő ajánlat visszásságaival is találkozott már az Iroda, annak hátrányait igyekszünk orvosolni. A lakástámogatási lehetőségekről, a szociálpolitikai kedvezményről illetve hitelek felvételéről is információt nyújtunk.

      Az egyéb ügyek között sok a gyermekekkel kapcsolatos eljárások száma

(gyermektartás, válóper, kapcsolattartás, átmeneti nevelésbe vétel, gondokság alá helyezés). Munkatársaink rendszeres kapcsolatot alakítottak ki az önkormányzatok gyámhatósági ügyintézőivel, illetve egyes ügyek kapcsán a VIII. kerületi oktatási intézményekkel, a gyermekjóléti szolgálattal, családsegítő központtal. Az ügyfeleket igyekszünk abba az irányba elmozdítani, hogy merjenek és akarjanak együttműködni a munkaügyi központokkal és családsegítő központokkal az elhelyezkedésük és biztosabb megélhetésük érdekében, valamint az átmeneti nevelésbe vett gyermekek esetén a cselekvési és gondozási tervnek megfelelő életvitelt és magatartást tanúsítsanak. Fontos az ügyfelek és az eljáró hatóságok közti közvetítés a gördülékeny ügyintézés érdekében. 

      Az Iroda ismét rendelkezik ügyvéddel, 2006 év második fele óta, amely kapcsán az ügyfeleknek még több és hatékonyabb segítséget tudunk nyújtani. Az ügyvéd, Dr. Haskó Imre a Magyarországi Roma Parlament megbízása alapján – együttműködésünknek köszönhetően- látja el az ügyfelek jogi képviseletét elsősorban polgári peres ügyekben, kivételes esetekben büntető ügyeket is vállal. Az ügyvédhez az Intézmény jogászán keresztül jut el az ügyfél. A tárgyalásokon az ügyvéd képviseli az ügyfeleket, amely nemcsak bíróság előtti képviseletet jelent, hanem más hatóságok előtt is. A jogi képviseleten kívül jogi tanácsadást is végez az ügyvéd az Iroda részére. 
 

4. Fővárosi cigány művelődési rendezvények szervezése, bonyolítása, művelődési közösségek szakmai-módszertani segítése 

4.

Fővárosi cigány művelődési rendezvények szervezése, bonyolítása, művelődési közösségek szakmai-módszertani segítése

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház Romano Kher a havi rendszerességű ifjúsági, művészeti programjainak a Magyarországi Roma Parlament (1084 Budapest, Tavaszmező u. 6.) ad otthont.

 
 

Művészeti programjaink, irodalmi, zenei (kortárs, jazz, folklór, szórakoztató – és komoly zene), színházi rendezvényeink és közéleti-szakmai tanácskozásaink lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a fõváros nagyközönsége, romák és nem romák színvonalas körülmények között találkozhassanak a cigányság kortárs művészeivel és alkotásaikkal, valamint a minél nagyobb teret követelő új generációval. A Romano Kher kiemelten foglalkozik a fõvárosi, 150-200 ezer fõre tehetõ cigányság kulturális, szellemi életével, a havi rendszerességű művészeti programjainak nagyrészt a Magyarországi Roma Parlament (1084 Budapest, Tavaszmezõ u. 6.) ad otthont. 

     A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher a Magyarországi Roma Parlamenttel, illetve a Fővárosi Cigány Önkormányzattal együttműködve valósítja meg kulturális és közéleti tevékenységét, az így szervezett rendezvények, kulturális események, illetve rajtuk keresztül – és persze rajtuk kívül is - számtalan fővárosi roma alkotót és alkotást mutatunk be a művészetek legkülönbözőbb ágaiból. Törekszünk arra, hogy bemutatkozási lehetőséghez juttassunk fiatal roma művészeket, alkotói csoportokat, némileg könnyítve ezzel pályájuk indulását. Szervezési elvünk korábban is most is az, hogy nem a művész, szerző, alkotó cigánysága, egyedül a mű esztétikai értéke dönt a bemutatkozásban, megjelenésben. 

     A Romano Kher azt tartja legfőbb céljának, hogy minél több cigány és nem cigány ember juthasson az intézményen keresztül releváns információkhoz a roma kultúráról és közéletről. Meggyőződésünk és programjaink sikeressége, látogatottsága is azt igazolja, hogy intézményünket fontos, informatív, a fővárosi kulturális és szellemi élet szempontjából fontos műhelynek és a roma civil társadalom erősödését segítő orgánumnak tartják.  

     Intézményünk az évek során a roma/cigány művészet, kultúra minden fontosabb rezdüléséről, trendjéről „elemzően tudósított”, figyelemmel kíséri a roma kortárs művészetet: színházi bemutatók, gyerekdarab, könyvkiadás és bemutatás, nyelvészeti- és néprajzi jellegű kiadványok, események, zenei események, képzőművészet, irodalom. A romani nyelv írásos megjelenését fõ célkitűzéseink közé soroljuk. Mindezekkel intézményünk nagymértékben hozzájárul a romák önértékelésének, büszkén vállalt identitásának erősödéséhez, ami nélkül nem lehetséges egészséges, nem megalkuvó cigány közélet, de ugyanúgy magánélet sem. A Romano Kher munkája arról szól, hogy cigánynak lenni büszkén vállalható érték. 
 
 

A Romano Kher együttműködő partnereivel már nem csupán önmagát reprezentálja, hanem nyitottságával és kulturális keveredésével a máshoz nem hasonlítható budapesti „kultúrarcot” tevékenyen alakítja és színesíti. A 2006 -ban három nagy budapesti és az országos rendezvény alkalmából több mint 400 művész mutathatta meg tudását, s több mint 100 fiatal szerzett maradandó élményeket, sikereket a fesztiválokon bemutatkozva.

Fesztiváljainkon, különböző zenei eseményeinken zenésznemzedékek képviselői, mesterek és tanítványok ill., fiatal tehetségek mutatják meg tudásukat, kapcsolatot teremtve a különböző cigány csoportok kultúrája, valamint a cigányság kultúrája és az egyetemes kultúra között 

      Programjainkkal elsősorban arra törekedtünk, hogy a fiatal nemzedék minél több és minél hitelesebb közvetlen információkat kapjon, érzelmektől sem mentes benyomásokat szerezzen a romákról és kultúrájukról. Ifjúsági programjaink pedig a közösséggé válás kereteivel szolgálják azt a kortárs fiatal nemzedéket, amely kollektív teljesítményével képes lehet a cigányság helyzetének tömeges méretű megváltoztatására, kultúrájának megtartására, identitásának megőrzésére. A rendezvényeinken különböző műfajokban bemutatkozó fiatal tehetségeket a tehetséggondozás témakörének megfelelően igyekeztünk fellépési és támogatási lehetőséghez juttatni.  

      2006-ban állandó kulturális programjaink a jazz, kortárs roma zeneszerzők, színház, kiállítás, képzőművészet, folklór témakörök mentén szerveződtek. Az elmúlt években indított, most már hagyományt teremtő budapesti nagyrendezvényeinket, a május 1-ei Romajálist és az augusztus 20-ai Roma Fesztivált hatodik alkalommal szerveztük és bonyolítottuk más szervezetekkel együttműködve az Orczy-kertben. Ezenkívül roma programok társszervezőjeként már ötödik alkalommal vettünk részt a Sziget 2006. országos kulturális fesztivál Civil Sziget részén, újszerű kezdeményezésként a Fővárosi Cigány Önkormányzattal együttműködésben egyhónapos köztéri metróperon–kiállítást szerveztünk az intézmény Képzőművészeti CD-Rom I. alkotásaiból válogatva a Kálvin téri és a Blaha Lujza téri metróaluljárókban június1.-július1. között., egy hónapon keresztül.

      Nagy sikerrel folytattuk a ösztöndíjasok gálaestjét, melyet idén tizennyolcadik alkalommal rendeztünk meg a Thália Színházban. Bemutatjuk a fiatal budapesti roma generáció tehetségeit - akik a következő évtizedekben meghatározhatják a roma kultúrát, művészeteket és a közéletet-. Vendégként felléptettünk ebben az évben egy roma popidolt Caramelt és egy nemzetközi karrier előtt álló párizsi  énekes tehetséget Erika Serre -t és együttesét.

      A május 27.- június 17. között megrendezett II. Budapest Cigány Fesztivál ünnep volt  budapest cigány lakosságának. Intézményünk a főszervezővel, a Fővárosi Cigány Önkormányzattal társulva gazdag és változatos, szokatlan és egyszerre újszerű programmal jelent meg a főváros kulturális életében. Intézményünk vonzóan és nyitottan mutatta be a roma kultúrát .Úgy mint egy új minőségű kollektív generációs tudást és értéket.   

* Metrópeon-kiállítás roma képzőművészek alkotásaiból; 

* Roma folklór-gála nemzetközi és haza sztárokkal az Almássy téren;

* Szokatlanul merész ányos tanácskozás az MTA székházában. Az MTA kutatóintézeteiben dolgozó társadalomtudósok és a roma értelmiség képviselőinek részvételével vitázó-elemző, és kivételesen a szubjektív kutatói véleményeknek is helyt adó előadások; 

* A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Budapest roma lakosságának: a romák történelméről Krisztustól napjainkig. „Csak egy szög” a nemzet színházában;  

* A Duende Roma Színházi társulás “gyerek- és felnőttmeséi”;

* A Fővárosi Cigány Ház Képtára I. CD-ROM sajtó- és szakmai bemutatója az Ernst Múzeumban;  

* A Szegény cigány és a sündisznó / O ćorro Rom taj o Borzo – kétnyelvű mesekönyv és CD-bemutató a Spinoza házban,  

  * Ando Drom: Muro Nav lemezbemutató-koncert;  

*A kiemelkedő tehetségű, és szüntelen megújulni képes Orsós Teréz eddigi alkotópályáját bemutató képzőművészeti kiállítás;  

* II. Budapest Jazz Jamboree az A38 Hajón a legnevesebb és európai hírű-és rangú jazz zenészek társaságában,  

* A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, és június 17-én Juniális néven megtartott hagyományt teremtő Romajális. 

Júniusban sor került az intézmény kiadásában megjelentetett a O ćorro Rom taj o Borzo – kétnyelvű mesekönyv és CD-bemutatójára. A meséket gyűjtötte és a kiadványt szerkesztette Rézműves Melinda néprajzkutató, a Cigány Ház igazgatóhelyettese. Ugyancsak ebben a hónapban mutatta be a szakmának és a képzőművészet iránt érdeklődőknek A Cigány Ház Közgyűjteményéből - Európa legnagyobb cigány képzőművészeti közgyűjteményéből válogatott virtuális galériát magyar - cigány - angol nyelven A Fővárosi Cigány Ház Képtára I. CD-ROM címmel az Ernst Múzeumban. A Cigány Ház egyik büszkesége ez a kiadvány, ötszáz alkotást mutat be hatvan alkotótól ez a válogatás, melyet még további három követ hamarosan. Akadálytalanul, eddig soha nem látott minőségben és mennyiségben láthatják bárhol a világon a magyarországi cigány alkotók művészetét.

A Szépművészeti Múzeummal közösen elindítottunk a festők számára egy 12 részes programsorozatot, ami tárlatvezetést, szakmai foglalkozásokat és műhelylátogatást foglalt magába. Alkalmunk volt megtekinteni többek között Rembrandt, Picasso és Van Gogh képeit.   

Az egyre erősödő PR munkának köszönhetően már a szélesebb befogadói réteg elől sem maradtak “rejtve” ezek a gondosan megtervezett, érdekes és értékes események.  
 
 

I.  Képzőművészeti kiállítások a Balász János Galériában, illetve külső helyszíneken. 
 

IN MEMORIAM OLÁH JOLÁN

Oláh Jolán – a tudatállapotok szivárványának festője

Emlék kiállítás

2005. december 4. – 2006. január 31.

Az érdeklődésre való tekintettel meghosszabítva 2006. március 1.

¨

ALTERNATÍV ROMA IKONOK

Lakatos Erika alternatív fotókiállítása

2006. március 3. – április 15.

¨

SZEM ELŐTT - ILLEGALITÁSBAN

Budapest Roma Színei /Peronkiállítás 
2006. június 1. – 2006. július 1.

Válogatás a Romano Kher Képzőművészeti CD-Rom I. anyagából

Kálvin téri metrómegálló

Blaha Lujza téri metrómegálló 

¨ 

ORSÓS TERÉZ RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSA  
2006. június 9. – 2006. szeptember 8.

¨

BUDAPEST ROMA SZÍNEI

2006. agusztus 9. – augusztus 15. 
Sziget Fesztivál 2006.• kihelyezett kiállítás

¨

REJTETT SZIMBÓLUMOK A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

Fonyódi Alkotótábor 2006. szeptember 22. – október 17.

¨ 

50 ÉVVEL 56 UTÁN

Dilinkó Gábor kiállítása

2006. október 19. – november 10. 

¨ 

AMARE RANGA  – A MI SZÍNEINK

Rajzok Járovnicéből

2006. november 14. - november 28. 

¨

JOZEF KOLARČÍK FINTICKý FOTÓKIÁLLÍTÁSA

A kelet-szlovákiai romák élete 1930-1960 között

2006. november 28. – december 14.

¨

"AMARO PATYALIPE - A MI HITÜNK

Vallás és hit ábrázolása a cigány festőművészetben

2006. december 14. – 2007. január 18. 
 

II. Zenei események 

2006-ban megvalósult zenei eseményeink a folyamatosan csökkenő támogatások és költségvetési megszorítások miatt a Kortárs Roma Zeneszerzők sorozat eseményeire koncentráltak, s a már három éve rendszeresen működő jazz klubnak keretein belül a Sarasate koncertterem ad otthont a rendezvényeknek. Az év során megvalósított zenei estek a magyarországi cigányok zenei sokszínűségét mutatják be a folklórtól a komolyzenéig, s ezek a zenei megmozdulások világosan jelzik, hogy minden korosztály és műfaj helyet kap, s mutatkozik be éppen aktuális munkáival. Az alkotások nagyon különböző formában jelennek meg, néha más műfajokkal is szervesen együttműködve.  
 
 

„Naketina”

Lakatos Erika estje

2006. március 3. péntek,  20.00 

¨ 

Solo & Electronic Dreams

Oláh Tzumo Árpád estje

2006. március 21. kedd 19.00 

I.Oláh Tzumo Árpád zongora-szólókoncert

II.Tzumo Electronic Dreams 

2006. december 14. – 2007. január 18. 

¨ 

„Trinity”

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla jazz-zongorista estje

I. Ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongora-szólókoncert

Szakcsi Jr. Trió

2006. május 19. péntek 20.00

¨ 

Ösztöndíjas Roma Fiatalok XVIII. Művészeti Gálája

Thália Színház ● VI. Nagymező u. 22-24.

2006. május 27.  19 óra 

¨ 

Lási rátyi muri gázsi! / Jó éjszakát Kedvesem! - roma folklór-gála

Almássy téri Szabadidőközpont ● VII., Almássy tér 6.

Ando Drom,

Balogh Kálmán és együttese,

Emigrante (Franciaország)

Khamorro táncegyüttes 

2006. május 30., 19 óra 

¨

Budapest Jazz Jamboree

A38 állóhajó ● Bp. Petőfi-híd budai hídfő

2006. június 13. 20 óra 

¨

Roma Juniális

Orczy-kert ● VIII. ker Orczy út 1.

2006. június 17.  14.00-22.00 

¨ 

Sárközi Lajos Trió (jazz)

Sziget Fesztivál 2006. ● Civil Színpad, 

2006. Augusztus 10. (csütörtök) 19.30 

¨ 

Alhambra duó (komolyzene)

Botos József – klasszikus gitár, Mihalovics Réka – klasszikus gitár

–  a bécsi Zeneakadémia növendékei, a Romano Kher ösztöndíjasai -

2006. augusztus 15. kedd 16 óra

Sziget Fesztivál 2006. ● Civil Játszótér 

¨ 

„ Balkán jazz”

Suki Nándor és zenekara

2006. október 22. vasárnap 19 óra 

¨

Ünnepi jazz-koncert - Pecek Lakatos László 50 éves

Pecek Lakatos László Band

2006. november 12. vasárnap 19 óra 

¨ 

„Tzigane”

Patai „Öcsi” és Suki Nándor formációja

2006. december 10. vasárnap 19 óra

¨ 

„De ta Devla„

Ando Drom együttes karácsonyi koncertje

2006. december 22. péntek 19 óra

III. Színházi események

Ebben az évben tovább folytatódott az együttműködés a Duende Színházi Társulással és az azt vezető Jónás Judit színésznővel, színházi előadásaik a Roma Parlament Harlem Színpadán kerültek bemutatásra. A társulat tavalyi korábbi zenés előadásának Gyere Josephine felújítását májusban, Swajda Himnuszát című estjének felújítását júniusban láthatta a közönség. Tavasszal a hátrányos helyzetű kisiskolásoknak szervezett az intézmény és a társulat gyermekelőadást két alakalommal. Szécsi Magda Csörgőkezű, Vödörjáró Dobhasú című zenés mesejátékának több mint kétszáz budapesti gyerek tapsolt. Decemberben bemutatót ünnepelhettünk: Fosse finn drámaíró író Anya és gyermeke című kortárs darabjának bemutatója egyben magyarországi ősbemutató is volt, melyet a Duende Színházi Társulás az Arcus Nemzetiségi Színházi találkozóra készülve és nevezve tűzött műsorára. Jon Fossét Ibsen után a második, nemzetközi viszonylatban is jelentős norvég drámaíróként tartják számon. Darabjaiban mind a cselekmény, mind a dráma nyelve a minimalizmus kihívását hordozza magában. Az „ANYA ÉS GYERMEKE” bizonyos szempontból kivételt képez a Fosse darabok sorában.  
 

Szécsi Magda: Csörgőkezű, Vödörjáró, Dobhasú

2006. április 26. 14 óra

- zenés mesejáték -

¨ 

Gyere Josephine

2006. május 18. csütörtök 18 óra

- zenés monológ két hangra -

¨ 

A "Józsi-lét" abszurdja

2006. június 1. csütörtök 19 óra

¨ 

Schwajda György: Himnusz

komédia egy felvonásban –

¨ 

„Csak egy szög”

2006. június 5. 18 óra

A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Budapest roma lakosságának

Nemzeti Színház ● IX. Bajor Gizi park 1.

- Zenés darab három felvonásban: romák történelme Krisztustól napjainkig -

¨ 

Szécsi Magda: Csörgőkezű, Vödörjáró, Dobhasú

2006.június 7.  14 óra 
- zenés mesejáték -

¨ 

Napló-Kísérlet

2006. október 27., kedd 17 óra

- Jónás Judit  Domján Edit-díjas színésznő irodalmi pódiumestje

Szolnoki Csanya Zsolt költő verseskötetéből -

¨ 

Jon Fosse: Anya és gyermeke

2006. december 16. szombat 19 óra

magyarországi ősbemutató

- kortárs finn dráma -

¨ 

Jon Fosse: Anya és gyermeke

2006. december 15. péntek 19. 00

2006. december 18. hétfő 9. 00

- kortárs finn dráma - 

IV.

       2006-tól az előző három évben rendszeresen megjelentetett, havi kulturális ajánló műsorfüzetünket megszüntettük. Úgy gondoltuk, hogy három éven keresztül bevezettük és megmutattuk programjainkat, azok helyszíneit a főváros lakosságának. Így nevünk, és az ahhoz kapcsolható színvonalas kulturális programok bevezetődve a köztudatban már elektronikus meghívók, webes megjelenések, egyéb kulturális hirdetések, sajtótájékoztatók, napi és hetilapokban megjelenő kulturális ajánlók és recenziók, valamint a célközönségek helyszínein terjesztett kreatívok (szórólapok és plakátok) útján is eljut roma és nem roma potenciális közönségünkhöz. Programjaink folyamatosan megjelentek az Pesti Est (130.000 példány), Exit (a Súgó heti ingyenes kulturális programajánló), ezek országos online programmagazinjaiban is. A Magyar Narancs kulturális és közéleti folyóirat, a Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava és Magyar Nemzet, Metro napilapokban, Amaro Drom roma lapban, valamint az Index, Origo, Fidelio, Zene.hu Romapage, RomNet, Romaweb, C-press, Zenész.info, Kultura.hu,   Sziget.hu, Figyelőnet.hu, stb. internetes portálokon az írott fővárosi sajtóban, napi és heti programajánlókban és különböző internetes portálokon is.

      A visszajelzések és programjaink látottsága alapján ezt kb. 60%-os sikerességűnek értékelhetjük, egyértelmű, hogy műfajonként (zene, színház, országos fesztivál) folyamatosan szükség van a személyes kontaktra és közönségszervezésre. Zenei és képzőművészeti programjaink színvonalát tekintve is fontos lenne ezeket angol és francia, német nyelvű ajánlókkal népszerűsíteni 2007-től a különböző idegen nyelven megjelenő lapokban és turistáknak szóló „free” magazinokban, illetve kapcsolatokat keresni és kiépíteni ezen rendezvényeink bemutatására az idegen nyelvű portálok és magazinok esetében.

      2006-ban eseményeinkhez kötődve 4 alkalommal egyéni megjelenítésű meghívókat adtunk ki, a Budapest Cigány Fesztivál alkalmából pedig a program egészét felölelő brosúrát. A Roma Sziget című kiadványunkat 2006-ban nem jelentettük meg. Az igényeket látva négy idegen nyelven - angol-francia-német-cigány - brosúrát készítettünk az intézmény tevékenységeiről.  

V.

      A média felgyorsult változásai jelentősen átalakították, átalakítják az embereket körülvevő információs, mediális teret. Az internethasználatban a különböző hírportálok, blogok uralják a teret, de ezek egyike sem képes ellátni azt a felbecsülhetetlen értékű dokumentációs szerepet, ami a Romano Kher-t immár 20 éve jellemzi és ez folyamtosan bővülő, sokak által látogatott honlapján is megjelenik. A www.ciganyhaz.hu portálunkon minden programunk, kiadványunk, kreatívok és mozgóképes beszámolók, képzőművészeti reprók, zenei anyagok, stb megtalálhatóak, elérhetőek bárki számára. 2006-ban folyamatosan bővítettük a portálunkat a tevékenységi köreink szegmenseiből. 2007-ben törekszünk az elmúlt évek legsikeresebb eseményeinek az inetrenetes portálunkon kesztül történő bemutatására. Tervezzük, hogy időközönként az intézmény életéhez, tevékenységéhez valamely módon kötödő, köthető egy-egy neves alkotó, társadalomtudós, közéleti szakember, művész, ösztöndíjas felkérését egy héten át blog/napló írására, ezzel is növelve a portál látogatottságát, “reklámozva” intézményünket.  
 

 

 

5. Művelődési közösségek szakmai, módszertani segítése 
 
 

6. Néprajzi gyűjtőmunka szervezése, kiadványok készítése 
 
 

7. Felügyeleti és vezetői ellenőrzés 2006-ban 

5. Művelődési közösségek szakmai, módszertani segítése 

A feladat ellátása részben a havi programokon keresztül, részben a színház és koncertterem befogadó intézményként történő működtetésén keresztül valósult meg. Ugyanezt a célt szolgáljuk az események archiválásával, a kortárs művészetek hanghordozón való megjelentetésén, könyvek, hangzóanyagok kiadásán keresztül, illetve a kortárs roma szak és szépirodalmi könyvtár működtetésén, állományának gyarapításán keresztül.

2006. júniusában mutattuk be „A szegény cigány és a sündisznó” című két nyelvű mesekönyvet és CD-t, valamint a Fővárosi Cigány Ház Képtára I. CD-Rom -ot a Spinóza Házban.  

6. Néprajzi gyűjtőmunka szervezése, kiadványok készítése 

Az Európai Cigány Szótár megjelentetésére sajnos idén sem kerülhetett sor, mivel nem áll elegendő pénzforrás rendelkezésünkre. Bekötött kézirat-formátumban (munkapéldány) jelenleg az intézmény könyvtárában, helyben olvasható példányként használhatják az érdeklődő olvasók. Az európai cigány szótár kiadásának késlekedése, késleltetése súlyos vesztesége a hazai, budapesti cigány lakosságnak. A szótár elkészültét nemzetközi együttműködésben több éves kutatómunka előzte meg. Oktatási és nyelvészeti értéke kiemelkedő. Két éve készen áll a megjelentetésre. Ezek a veszteségek azok, amelyeket roma értelmiségiként rendkívül nehéz megérteni, elfogadni.  

7. Felügyeleti és vezetői ellenőrzés 2006-ban 

A vezetői ellenőrzés 2006-ban két alapfeladat ellátására terjedt ki.  

a. 2006. októberéig munkafolyamatba épített ellenőrzésen keresztül vizsgáltuk a budapesti tanulók ösztöndíjazásával illetve tehetség gondozásával kapcsolatos feladatok ellátását. Az ösztöndíjbizottság döntéseinek rendszerét, teljes körűségét, megalapozottságát, a nyilvántartások teljes körűségét, naprakészségét, az ügyintézés dokumentálását.

Az ellenőrzés megállapításai alapján kiderült, hogy az idei félévben sokkal több a pályázók száma, mint az korábban volt. A költségvetésünkből hiányzó pénzügyi fedezet megteremtésére tárgyalásokat folytattunk fővárosi és kormányzati vezetés szintjén is. Sajnos sikertelenül. Pénzhiány miatt 402 jogos ösztöndíj kérelmet voltunk kénytelenek elutasítani, azaz a jogosultságot szerzők 70 %-át. 

   b. 2006. novemberében munkafolyamatba épített ellenőrzésen keresztül vizsgáltuk a képzőművészeti közgyűjteménnyel kapcsolatos feladatellátás teljeskörűségét, szakszerűségét, a közgyűjtemény állapotát, a közgyűjteményi nyilvántartásokat. A gyűjtemény nyilvántartási rendszerét kibővítettük egy mozgatási és egy restaurálási naplóval, ezekbe vezetjük a gyűjteményből kivitt, majd visszahozott (mozgatott) képeket, ill. a restaurálásokat 
 
 
 
 

Alapfeladaton kívüli tevékenységek 

 

III. Alapfeladaton kívüli tevékenységek 

Beruházásaink

A Fővárosi Közgyűlés 2002. január 31-i ülésén, hatodik éve módosította a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher alapító okiratát és az intézmény üdültetési alapfeladatának telephelyéül kijelölte a Fonyód, Fürdő u. 7. szám alatti rekonstrukcióra szoruló ingatlant. Az ingatlan átépítésére 150 millió Ft-ot állapított meg a Fővárosi Közgyűlés. A közbeszerzési eljárás keretében megvalósult beruházás 2005. február 9-én indult. A beruházás keretében megvalósult a teljes közműfelújítás, belső átépítés, és a 100 adagos konyha építészeti kialakítása.  

Alapfeladatunk ellátása a fonyódi üdülőben csak akkor lehetséges, ha a hatályos építési engedélyben meghatározott további feladatok: a tetőtér beépítése, homlokzat felújítása, kert és parkrendezés, valamint a lakószobák és a közösségi terek beruházási programja is megvalósul a fenntartó költségvetési támogatásával.

2007 - ben 120 millió forintos  harmadik lépcsős  beruházási támogatással elérhető az üdülő megnyitása. A beruházás során megtörténne az üdülő teljes berendezése, a foglalkoztatási és képzési funkciók kialakítása, a közösségi terek többfunkciós kiépítése, az üdülő teljes technikai felszerelése, a konyha EU-s normáknak megfelelő teljes felszerelése, a külső homlokzat felújítása.

A 2008-as évben a negyedik beruházási programban 100 M. Ft-os beruházással megvalósulna az új födém kiépítése, a tetőtér teljes kialakítása, beépítése és felszerelése. Megtörténne a vízpart rendezése (iszapkotrás) és a zöld tetős beruházás, valamint az udvari játékok és foglalkoztatók, közösségi helyek kiépítése.

Az üdülő rendes üzemeltetésének éves többlettámogatási igénye az új számításaink szerint évi 100 M. Ft.

Az üdülő üzemeltetésének többlet létszámigénye 10 fő. 

A tető héjazat cseréjére és a tető szigetelésére a Fővárosi Önkormányzat 2006 –ban 20.000.000 Ft-ot hagyott jóvá. A munkálatok első szakasza ( héjazat csere, oromfal, tetőablakok beépítése, bádogos munka) 2006. 12. 31 -én sikeresen befejeződött. A második ütemezési szakasz munkálatai –tetőszigetelés, gipszkartonozás, kötőgerendák kiváltása, aljzat szigetelése- 2007. 01.20 -án lezárult.

Felmerül a kérdés szabad e tovább halogatni az üdülő beruházás befejezését. Súlyos kérdés, hogy elhúzható -e egy gyermeküdülő megnyitása hat-hét-nyolc éven keresztül, miközben a roma lakosság jelentős számban marginalizálódott, elszegényedett. Ennek a generációnak a gyermekei a rendszerváltás ártatlan áldozatai, ők azok, akiket az államnak, a kormánynak és a fővárosnak erkölcsi kötelessége segíteni és támogatni ösztöndíjazással és minden egyéb módon. Így például egy képzési és szabadidő központként kialakított üdülő szolgáltatásaival, eszközeivel.  

Óriási igény és szükség van a fonyódi üdülő megnyitására .Reméljük, hogy 2007 –ben a harmadik lépcsős 120 M. Ft -os beruházásnak köszönhetően erre ebben az évben  sor kerül. 

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher 2006. évi szakmai tevékenysége bebizonyította, hogy a fenntartó pénzügyi megszorító intézkedései ellenére eredményes és hatékony munkát látott el a fővárosi cigány és nem cigány lakossága érdekében.   
 

Budapest. 2007. február 21.         

 Zsigó Jenő

igazgató