Újévköszöntő békekoncert E-mail
2010. január 06. szerda, 00:26

 

Meghallgatható az Újévi Békekoncert hangos promóanyaga:

 

 


JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

 

 

Újévi békekoncert 2010


 

KEDVES OLVASÓ!

 

A Fővárosi Cigány Ház- Romano Khert 1987-ben alapította az akkori Fővárosi Tanács és 2009. december 31-ével szünteti meg a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat. Jogutód intézményként 2010.január.1- el pedig létrehozza a Főváros Roma Oktatási és Kulturális Központot, a VIII. kerület. Szentkirályi 7.sz. alatt, egy volt, megüresedett iskola épületében. A Cigány Ház-korábbi nevén: Cigány Szociális Művelődési és Módszertani Központ- 22 éven keresztül – létrehozásától megszüntetéséig- működött a XV. kerületi Rákospalotán a külvárosban egy volt orvosi rendelő bruttó 100 nm nettó 42 hasznos négyzetméterén. A több mint két évtized alatt több mint húsz ezer fővárosi cigány gyermek, fiatal és felnőtt vett részt szakmai programokra épülő táboroztatásban az általunk működtetett visegrádi, balatonszemesi, az utóbbi években, pedig már az egész évben nyitvatartó korszerűen felújított 80 férőhelyes fonyódi üdülőnkben, ami egyben képzési központ is. 22 év alatt több ezer budapesti továbbtanuló cigány fiatalnak adtunk ösztöndíjat. Ebben a tanévben, az első félévben kiemelkedően sok tanuló nyert ösztöndíjat összesen, 568 –an. Jelentős a tehetség gondozottak száma is. Mesterkurzusokra, zenei versenyekre jutattuk a rendkívül tehetséges művészeinket. Szőke Nikolett után, aki a Montreux-i  Jazz Fesztivál és verseny enekkategória első helyezettje lett, 2009-ben Balogh Roland nyerte el a Jazz gitár verseny I. helyét, testvére Balogh Zoltán pedig zongora kategóriában döntőbe jutott. Büszkék vagyunk rájuk. Azóta már elkészítették Svájcban az első helyezéssel járó lemezüket is, amelyhez szintén hozzájárultunk.

Hagyományt teremtettünk az „ Ösztöndíjas Roma Fiatalok Gálaműsora” két évtizeden át tartó évenkénti megrendezésével, mint ahogyan az Orzy kertben éveken át megszervezett  ROMAJÁLIS és augusztus 20-i BUDAPEST CIGÁNY FESZTIVÁL eseménysorozatainkkal, amelyek Budapest legnagyobb cigány ünnepévé váltak. Megteremtettük a közösségi terét a generációs találkozásnak. Elérhetővé tettük a fiatalok egymásra csodálkozását, a közös sorstudat felismerését a szépség, a tehetség, a sugárzó ambíció, életerő és a „barna szép „életérzés kollektív élményének átélését. A Cigány Ház szervezésében az utolsó Gálaműsorra 2010. április 9-én kerül sor a Thália Színházban. A kiemelkedő művészi színvonalra garanciát nyújt a fellépők kivételes tehetsége és művészi ambíciója.  Várjuk a volt és jelenlegi ösztöndíjasainkat, a már befutott híres művészeket, a szülőket, akik a legtöbbet tették gyermekeikért, de nem feledkeztek meg rólunk sem, várjuk a cigány közélet nyitott és korrekt érdeklődését és a művészet rajongóit.

ÚJÉVKÖSZÖNTŐ BÉKEKONCERT

2010. JANUÁR 9-ÉN, SZOMBATON KERÜL MEGRENDEZÉSRE a II. UJÉVKÖSZÖNTŐ BÉKEKONCERT a DUNA PALOTÁBAN.

 Az első békekoncertet a cigányok elleni felfokozott társadalmi előítéletesség és a szélsőségesen fajgyűlölő mozgalmak és szervezetek térnyerése elleni tiltakozás hívta életre. Több okunk van folytatni 2010-ben is a békekoncert sorozatunkat. Először is mert békekoncerten fellépőnek, közönségnek, szervezőnek lenni kivételesen szép emberi élmény.  A szellem, a legtisztább és önzetlen érzelmek együttműködésének és egymásráhatásának kollektív élményét adja a résztvevőknek. Megtisztít a fájdalomtól, a reményvesztéstől és úgy látod a világot,- az életedet- amilyenek szeretnéd a hétköznapokban is. Tele szép és nemes gondolatokkal, tele emberszeretettel, nyitottan az emberi faj alkotta csodákra. Szemben az emberi faj tévelygéseivel, bűneivel, ami szintén csoda a maga módján az értelmetlenségét, irracionalizmusát, kártékonyságát tekintve. Másodszor, azért mert az előző évhez képest nem javult a cigányok társadalmi helyzete. Ráadásul a politika eszközzé tette a fajgyűlöletet a politikai hatalom megszerzésében, megtartásában. Harmadszor , azért mert a hiteles ÉNKÉP, a kulturális önazonosság kinyilvánítása napjainkban felbecsülhetetlen érték. Hazánkban sajnos cigány idolokat, celebeket kreálnak bárkiből, ha alkalmas ágens a cigányok önbecsülésének, énképének és kulturális önazonosságának lerombolásában. A tömegmédia és politika manipuláció eszközeit használó támadással szemben a cigányok szinte teljesen védtelenek. A cigányok soha nem voltak azonosak a kereskedelmi tévék, bulvárlapok, és az erkölcstelenné vált  teljes politikai  elit által emberiségellenesen kialakított, hamisított cigány képpel. Ha találkozni akarnak cigányokkal, akik a saját akaratukból, tehetségükből építkezve vállalják és megmutatják a maguk hiteles cigányságát, eljönnek és megnézik, meghallgatják őket. Negyedszer azért, mert még van lehetőség és esély a társadalmi békéért és igazságosságért pacifista, békés eszközökkel, szimbolikus és valóságos üzenetekkel a társadalom, a nyilvánosság felé fordulni. Legfőképpen persze magunk felé fordulunk. Látjuk, amint a fiatalok tehetségüket a közjó és a cigányok javára fordítják. Eldöntötték, hogy alakítani akarják a többség cigányokról alkotott képét. Eldöntötték, hogy a cigányoknak a  cigányokról alkotott képét is változtatni szeretnék, mert a cigányoknak okuk és joguk van látni és átélni, elfogadni a maguk emberi gazdagságát és értékeit, amelyek kikezdhetetlenek. Bármilyen politikai és társadalmi rendszer is veszi őket körül. A fiatal művészek humanitása, tehetsége és szerepvállalása hozzájárulhat ahhoz, hogy társadalmi szinten az etnikai elfogultságból elfogulatlanság, a kizártságból befogadás a többségi agresszióból társadalmi béke és harmónia születhessen. Az ötödik és további érveket személyes felelősségvállalással hozzá kell gondolni a meghívóhoz, ehhez az invitáláshoz, és ha ez megtörténik már holnap reggel jobbá válik körülöttünk az élet.

Invitálom Önöket, benneteket, titeket és őket, a magunkfajtákat é a másfajtákat, ezeket és azokat, innen és onnan, lentről és fentről, jobbról és balról, elölről és hátulról, Pestről és Budáról, és természetesen őt és téged, barátom!

Gyertek el január 9-én, szombaton az este 7 órakor kezdődő Újévköszöntő Békekoncertünkre. Lássátok és halljátok a fellépő csodálatos cigány fiatalokat, a cigányok jövőbeni reményeit és büszkeségeit, generációjuk legjelesebbjeit, a cigányok gyöngyszemeit.

Békés Boldog Újévet Kívánok és Kívánjatok Ti Is Magyarországnak!

Bp.2010. január. 4.

                                               Szeretettel:  Zsigó Jenő

 

 Az est programja


 

• Kállai Ernő – hegedű

Juilliard School, New York, IV. év – hegedűművész szak

Zongorán kísér: Balázs János

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év – zongora szak

Schumann:  a-moll szonáta, op. 105
Mit leidenschaftlichem Ausdruck
Allegretto
Lebhaft

Bartók: Első rapszódia


 

 

• Rimaszécsi János – gitár

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. év – klasszikus gitár szak

Bach: E-dúr preludium

Joachim Rodrigo: Zapateado


 

 

• Ökrös Attila – hegedű

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. év –  hegedű szak

Balázs István – cselló

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év –  gordonka szak

Händel - Halvorsen: Passacaglia


 

 

• Flutebox Project

Oláh Dezső – dzsesszzongora

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszak, 2009.

Pálhegyi Máté – fuvola

Fekete János „Jammal” – beatbox

Oláh Dezső : Orison

On the way home


 

Szünet

• Horváth Barbara -zongora

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem –  zongoraművész-tanár szak, 2006.

2006-2008. École le Ludo Music
2009. Ferencsik János Zeneiskola  - Balatonfüred

Mendelssohn: Variations Serieus


 

 

• Farkas Eszter – cimbalom

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

10. évolyam cimbalom szak

Zongorán kísér: Farkas Mira

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. év –  klasszikus hárfa szak

Sarasate: Cigányosan


 

 

• Czene Rudolf – zongora

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem IV. év – zongoraművész-tanár szak

• Sárközi Lajos – hegedű

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Kivételes Tehetségek Előképző Tagozata

Hubay Jenő: Carmen-fantázia


 

• ifj. Kathy-Horváth Lajos Absolon

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – hegedűművész szak, 2005.

E. Ysaÿ: Sonate Nr. 3 Ballade

Fritz Kreisler: Recitativo & Scerzo


 

• Oláh Tzumo Árpád – dzsesszzongora

Thelonious Monk Institute of Jazz University, Southern California 2005.

Saját szerzemények


 

Műsorvezető: Mágó Károly


 

A belépés ingyenes!

Mindenkit szeretettel vár az est házigazdája,

a Fővárosi Cigány Ház és Zsigó Jenő igazgató!


 

2010. január 9. szombat 19 óra

Duna Palota Kulturális Kht. Színházterme
(Budapest V., Zrínyi u. 5.)


 

Szervező: Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház

1151 Budapest, Énekes u. 10./b, Tel./fax: 306-6812

 ciganyhaz@ciganyhaz.hu  www.ciganyhaz.hu


 

További információk: Fris E. Kata 06-70/429-6351    friskata@ciganyhaz.hu

Balogh Tímea 06-70/429-6349 baloghtimea@ciganyhaz.hu

Újévi Békekoncert 2010 Műsor

 

 
Megosztom
<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    2  3  4  5
  6  7  9101112
131416171819
20212223242526
272829    

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!

Oldalainkat 4 vendég böngészi