|
2009. október 14. szerda, 14:58 |
|
Nádor Quartett koncert a Roma Parlamentben A vonósnégyes július 1-jén Lalo op.45 és Franz Schubert D810, „A halál és a lányka” műveit adja elő. A Nádor Vonósnégyes, 2004. őszén alakult. Tagjai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művészdiplomát. Munkájukat továbbra is a Liszt Ferenc Zeneakadémia professzorai segítik rendszeresen: Komlós Péter, a Bartók Vonósnégyes primáriusa, Devich Sándor és Devich János professzorok, Takács Nagy Gábor, a Takács Vonósnégyes alapítója, akinek a Sion-i mesterkurzusán a Nádor Vonósnégyes tagjai többször is részt vettek, Keller András a Keller Vonósnégyes alapítója, valamint Kurtág György. 2005. novemberében Weimarban harmadik helyezést értek el a Joseph Joachim kamarazenei versenyen. 2006. áprilisában Londonban, szeptemberben Genfben vendégszerepeltek, decemberben pedig az Operaházban a Szilveszter 2006. keretében léptek fel. 2007-ben több alakalommal hallhatta őket a közönség a Fertődi Kastélyban és budapesti Nádor teremben, tavasszal a Magyar Rádió Márvány Termében adtak nagysikerű koncertet, melyet élőben közvetítet a Bartók Rádió. Júliusban a Bordeaux-i Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon vesznek részt.
Nádor Quartett: Gabora Gyula - első hegedű Farkas Nándor - másodhegedű Mohácsi Gyula - brácsa Vámos Marcell - cselló
Helyszín: Roma Parlament - Sarasate koncertterem (Budapest, VIII. Tavaszmező u. 6.)
Időpont: 2007. július 1. (19 h) A belépés díjtalan.
|
|
<< Február 2012 >>
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| | | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | | | | |
|
|
|
© www.frokk.hu. Támogatja a Joomla!.
Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!
|
Oldalainkat 4 vendég böngészi |
|