2006. június 5. Csak egy szög II. BUDAPEST CIGÁNY FESZTIVÁL E-mail
2009. október 16. péntek, 12:12

A II. BUDAPEST CIGÁNY FESZTIVÁL PROGRAMJA
2006. június 5. 18 óra
“Csak egy szög”
Nemzeti Színház ● IX. Bajor Gizi park 1.
A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Budapest roma lakosságának.
A romák történelme Krisztustól napjainkig a nemzet színházában.
   
Látni akarunk. Hogyan látnak bennünket a magyar írók, költők, zenészek, dramaturgok, színészek. Mit látnak, mit értenek ők a cigányok sorsából Krisztus korától a náci haláltáborokon keresztül napjainkig. A budapesti cigányok közül úgy hatszázan birtokba veszik a Nemzeti Színházat, és megnézik magukat, meg benne a “magyarokat”. Tekintsük úgy, hogy másodszor kerül sor a megnyitóra. Roma közösségek, roma művészek, “közéletiek”, ösztöndíjasok, roma katonák, rendőrök, szociális-jogvédő irodánk ügyfelei, kilakoltatottak vagy azzal fenyegetettek jönnek színházba velünk, talán néhány fejes is, ha kalandra vágyik. Hosszan tartó beszélgetést jósolok június 5-én este 10 óra után, amikor hatszáz roma kijön a Nemzeti Színházból. Végignéz a Dunán. Látja a kivilágított város szépségét. Nem látja, de tudja, hogy a kanyar után ott van az Országgyűlés épülete. A Parlament. Tudja, hogy most készül a kormányprogram. Benne a roma program is. Ettől kijózanodik. A művészet mámora okozta könnyed lebegés súlyossá válik. Csak most kezd el igazán gondolkodni. Megérti, hogy a darab nem ért véget. Nagyon jó színház, nagyon jó darab. Biztosan ezt akarták. Mi is.
Milyen gondolat vezette a Fővárosi Cigány Önkormányzatot a II. Budapest Cigány Fesztivál programjának kialakításakor?
Alapvetően az, hogy látni és láttatni szeretnénk a cigányságot minél több helyzetben. A kultúra, a művészetek, a tudomány, a közösségi együttlétek terén mindig gazdagnak, tevékenynek, büszkének és sikeresnek éreztük magunkat. Van kit, van mit, van miből, van kinek és van miért bemutatni.

A II. Budapest Cigány Fesztivál programja gazdag és változatos, szokatlan és újszerű. A cigány nép vitalitását és életszeretetét jól tükrözi, hogy a kultúráját, művészetét, tehetségét jószívűen, jókedvűen, vonzóan és nyitottan mutatja be akkor is, ha számtalan más területen a sors most nem hordozza tenyerén a cigányokat. Nekünk, cigányoknak is újra kell tanulni közös ünnepeink méltóságteljes megélését. Egy új minőségű kollektív tudás és közös érzelmi állapot elsajátítása, átélése egyaránt fontos a magunk és a környező világ számára is.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat nevében, képviselőtársaim - Csóka János, Lakatos László, Csík Tamás, Páva János, Horváth Aladár, Lakatos Klára és Daróczi Károly - nevében, a Cigány Házban dolgozó valamennyi munkatársam, a Roma Parlament és az Amaro Drom nevében szeretettel meghívom a II. Budapest Cigány Fesztivál valamennyi eseményére.











Zsigó Jenő
elnök
Fővárosi Cigány Önkormányzat

 
Megosztom
<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    2  3  4  5
  6  7  9101112
131416171819
20212223242526
272829    

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!

Oldalainkat 4 vendég böngészi