Az én szögem
II. Budapest Cigány Fesztivál egyik kiemelkedő eseményeként.
2006. június 5-én este a cigányok elhagyták Magyarországot. Ugyanezen a napon elhagyták a magyarok is. Ha ez valóban így történt, akkor nem maradt itt senki, és nem kell újra szembesülni azokkal az olykor ironikus, groteszk képek és jelenetek által felelevenített történtekkel, gondolatokkal, amelyeket a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása során láthatott több mint hatszáz fővárosi cigány és néhány érdeklődő magyar a Nemzeti Színházban. Valamennyien magyar állampolgárok.

Mohácsi István –

Mohácsi János – Kovács Márton:
Csak egy szög
– előítélet két zajos részben –
Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka
2006. június 5., 18 óra

Nemzeti Színház, Budapest

Én is „belépek a centrumba” és néhány gondolatban „állást foglalok” arról a színdarabról, amit cigányokról írtak, rendeztek, és vittek a világot jelentő deszkákra. És a fejekbe.
Ha az elvándoroltak pünkösd hétfőjén maguk mögött hagyták mindazt, amit már az „indiai kivonuláskor” és az azt követő évszázadokban elszenvedtek és okoztak, akkor talán egy szebb, jobb és tisztább országban élhetnek azok, akik úgy döntenek, hogy majd itt, a Kárpát-medence közepén próbálnak új életet kezdeni.
De miért kellett ezeknek „a sorsra érdemes” embereknek elhagyniuk őshazájukat, majd „választott országukat” többször is? Bizonyára nem az „India a svájciaké Népi Hadsereg Honi Szekciójának” öngyilkos terrorakciója miatt. Vagy talán „az Úr 1772. évének Tövisérlelő Szent Bertalan napján” tartott „Kolompár Károly és társai kontra Magyar Szent Korona” büntetőper miatt, melynek tárgya, hogy a cigányok embert ettek, sőt ittak is, és „minek büntetéstétele 12-től 25 évig terjedő halál”? Az igazság első győzelmét jelentően hiába ejtik a vádat „négy emelet magasból”, végül is „minden pontban és vesszőben” bizonyítottnak találják, hogy a cigányok magyart ettek. Raszszista indíttatásból. Sőt! A „sütve, párolva, pattintva” elfogyasztott megjelenik a tárgyaláson és vallomást tesz, csakúgy mint az a férfi, akinek csak a karját ették meg a cigányok. A hasonló vádak napjainkban is jelen vannak.
A görbe tükör által „képet kapunk” arról, hogy nevetséges vádak, „pletykák” alapján is könnyen elítélhetnek bárkit. Emlékezzünk a Burka testvérpár ügyére, akiknek szó szerint egy hajszálon függött, hogy kiderüljön az ártatlanságuk, vagy a bíróság által „primitívnek” ítélt Gán fivérek történetére. A darabban a hatóság szerint megérdemelten nyúzzák le bőrüket az emberevő és -ivó cigányoknak, de legalább elnevezhették ezt a kort a „felvilágosodás korának”.
Egyaránt sokkolt és megdöbbentett mindenkit az Auschwitz-kép, amely ma is elevenen él az emberek emlékezetében. Kolompár Károly mint „kvázi mesélő és főszereplő” az előadás során rávilágít arra a tényre, hogy ma, 60 év elteltével sem tudni pontosan, hány cigányt deportáltak. Elfelejtették regisztrálni őket. Azt sem tudni, hányat vetettek a Mengele-kísérletek alá, vagy mennyi cigány lelke szállt fel az Úrhoz a fekete kéményeken keresztül, és mondták el Istennek, hogy a Jeruzsálemből kilakoltatott cigányoknak talán soha nem kellett volna elmenniük a Golgotára, mert az a szög, amit a monda szerint Jézus keresztre feszítésekor elloptak, csökkenteni igyekezvén Jézus szenvedéseit, az egész népcsoportra szerencsétlenséget hozott. Ki találhatta ki vajon ezt a mondát?
Láthattuk, a „kiválasztott nép” hogyan szenvedett a kommunizmus ideje alatt, de a darabon keresztül azonosulhatunk a nagy magyar kortárs valósággal is: a cigányok nemkívánatos emberek a falukban, nem költözhetnek be a megvásárolt lakásukba sem. Mi több, lerombolják, hogy így tegyék azt „hivatalosan is” lakhatatlanná. Ez nem diszkrimináció, egyfajta védekezési ösztön. Arról pedig szó sem lehet, hogy a gyermekeikkel egy tanteremben, sőt mi több, egy padban üljenek, és persze ez nem szegregáció. „Polgárőrséget kell alakítani, péntek este jó nektek?” Lassan ott tartunk, mint abban a bizonyos 60 évvel ezelőtti időszakban. Gazdasági válság a küszöbön, a népirtás pedig ma is csendben, hivatalosan és EU-engedéllyel, felügyelettel folyik. Láthatunk békés népirtást, közvetett népirtást, de ha kicsit távolabb tekintünk, akkor közvetlen népirtást is! Nem kell mást tennünk, csak ki kell nyitni a szemünket.
A hazátlan cigányok végül valóban hontalanná válnak, és elültetik agyunkban azt a gondolatmagot, hogy ma, a 21. században miért és miként történhet meg mindez?
Az élet bebizonyította: nem tanultunk az elmúlt évezredek, évszázadok tapasztalataiból, valami oknál fogva előítéletes marad az egész emberiség. Az ember lételeme a gyűlölet, mert valakit utálni kell. Mi szükség erre, kérdezem naivan? Miért kell ellenségképeket gyártva, egymást folyamatosan pusztítva hadakoznunk ezen a bolygón? Soha nem lehet béke, egyetértés?
A Nemzeti Színház teltházas közönsége, a romák, megnézték a múltjukat és beleláttak a jövőjükbe. Az előadás végére levetették mindazt, amit az élet a vállukra rakott.
A kaposváriak elhozták számukra a valóságot. Vajon mit kezdenek vele?

Hidvégi-B. Attila
Fotók: Sándor Kata
Az előadást és a közönséget a Fővárosi Cigány Önkormányzat szervezte a
II. Budapest Cigány Fesztivál egyik kiemelkedő eseményeként.