2005. évi ösztöndíjgála E-mail
2009. október 14. szerda, 10:58

„A lehetőség maga”
a Romano Kher ösztöndíjas gáláról

Május 28-án forró kora nyári esténk volt. Hét előtt elkezdett gyűlni a tömeg a Nagymező utcában. Parfümillat, rengeteg ismerős, jóleső érdeklődés. Hiszen, ösztöndíjas gála van a Tháliában! Már a tizenhetedik!
Majdnem teljesen megtelt a színházterem, mint minden évben a Romano Kher rendezvényén, és Zsigó Jenő megnyitotta az előadást.
Új műsorvezetőnk volt az idén, Balogh Janó, színművész, aki kellemes, közvetlen egyéniségével üdítő színt hozott a színpadra. A konferansziéként nálunk debütáló, elismert fiatal színész egykor ösztöndíjasunk volt, ugyanúgy, mint színművészeti egyetemi osztálytársa, Csányi Sándor, akinek sikereire büszkén emlékeztünk egy kis filmes összeállítással. Csányi 2005 márciusában a Fringe Report nevű brit magazintól az Európa legjobb színésze-díjat kapta a Kontroll című filmben nyújtott alakításáért. A messzire jutott ösztöndíjasok mellett a „kicsik” is szerephez jutottak, és ez a legjobb ebben a programban: maga a lehetőség! Hogy van tered, csinálhatod, amihez kedved van, megnéznek, meghallgatnak, tapsolnak. Verset mond például Bodenlosz Erika, aki építésznek tanul, énekel a közgazdásznak készülő Szabó Attila, vagy a bájos gimnazista, Rácz Évike.
Olyan jó látni, hogy színes, nyitott egyéniségek, amellett, hogy komolyan tanulnak, és talán nem utópia azt képzelni, hogy egy tolerancia szempontjából rugalmasabb értelmiségi réteg jövőbeli tagjai lesznek majd ők. Aztán van, aki egy lépéssel közelebb jár már a valósághoz, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem negyedéves zongora szakos ikerpárja, Dányi Árpi és Dányi Jenő. Unikum, hogy egyformák, és mindketten ugyanazon hangszer, ugyanolyan tehetséges előadói. Aki jól ismeri őket azonban, tudja, hogy emberileg picit különböznek egymástól. Nem úgy, mint kiforrott manuális képességeikben, és kidogozott produkcióik igényességében. És ott voltak végzőseink is, akik szintén a Zeneakadémián diplomáztak idén: Suki András zongoraművész és Farkas Nándor hegedűművész.
(Ifj. Kathy Horváth Lajos épp hegedűművészi diplomakoncertjén vett részt a gálával egy időben.) ők egy új életforma kezdetén állnak, tele vágyakkal, tervekkel. Kívánjuk, hogy biztos tudásuk birtokában teljesedjen ki pályájuk, legyen minden úgy, ahogyan szeretnék! Természetesen az autentikus roma zene sem hiányzott a Thália színház színpadáról. A Ternephral együttes hozta, amit vártunk, és, ami valóban nem hiányozhat. A fentiektől teljesen eltérő, melankolikus hangulatú produkciót hallottunk a megszokottan nagyszerű gitáros Botos Gyula, és szomorúan szép arcú fuvolista, Baranyi Zsanett duójától. Az est házigazdája, Janónk szerint egy pohár bor kívánkozik az ilyen muzsika mellé. Az est kiemelkedő produkciója volt Farkas Mihály (cimbalmos) és együttesének előadása. Valami fantasztikusan eklektikus, ugyanakkor profin felépített, zseniálisan kifejező dolog valósult meg általuk. Színház és cigányság, elegancia, és tökéletes hangszeresek. Mindez egy sodró egyéniségű énekesnő, Tóth Evelin varázslatos szólójával. Miért nem hallani róluk többet?
Aki nélkül pedig nincsen gála, az Balog Tibi. A képzőművész, grafikus, miután a szuperigényes, egyedi meghívót megtervezi, mikrofont fog, és énekel, csak úgy, a hangulat kedvéért…!
A hangulat pedig legfőképp családias, mint a Cigány Házban általában. Köszönhetően minden szervezőnek pedig, mindenki úgy érezheti, hogy ő itt fontos.
Ott voltunk tehát idén is. Adtuk, amit tudunk, és figyeltünk egymásra.
Vizsgaidőszakban, forróságban, bárhogyan is, megszoktuk, és szeretjük, jó buli a gála a Tháliában!

Horváth Barbara

 
Megosztom
<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    2  3  4  5
  6  7  9101112
131416171819
20212223242526
272829    

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!

Oldalainkat 13 vendég böngészi