|
Kedves Mindenki!
Az „Örvény” című filmet az alkotók a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének ajánlották. A film díszbemutatója 2010. június 24-én 19,30-kor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Minden érdeklődőt szívesen látnak, vigyétek hírét!
Örvény c. dokumentumfilmről
Elképzelésünk sincs arról a kiszolgáltatottsággal és abszurditással vegyes élethelyzetről, amit nap mint nap megélnek azok a gyerekek, akik a létezés peremén, napi egy szelet vajas kenyérrel a gyomrukban várják a holnapot. A legbizarrabb mindebben mégsem a nyomor, hanem a boldogságnak az az arca, ami a „semmi” és a „nincs” társaságában mutatja meg magát.
2009 augusztusában Szekeres Csaba rendező John Oates kreatív producerrel a magyar-román határ közelében fekvő Told nevű faluba utazott. A szándék, amiért a több mint 300 km-es utat megtették az volt, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek hétköznapi sorsát megmutassák a világnak.
„Mondom, hogy el fognak tőled zárkózni az emberek, Csaba. Sőt, lesz olyan, hogy drasztikus kifejezéseket fognak utánad majd kiabálni, drasztikus szavakat, mert hat hónap azért hat hónap. És te nem fogod kibírni a hat hónapot. Ha te kibírod a hat hónapot, akkor én nem Attila vagyok.” (idézet a filmből - Attila, mélyszegénységben élő, három gyermeket nevelő férfi) Az „Örvény” című egészestés dokumentumfilm megpróbált a bizalom és a személyes odafordulás filmjévé válni. Ám hogy ehhez szükség volt-e hat hónapnak vagy sem, azt a film fogja megválaszolni a nézőknek. Bár a végeredmény szempontjából ez szinte mindegy is. Egy dolog azonban nagyon fontossá válik, hogy tudniillik alkalmunk legyen újragondolni a szegénységről szóló rosszul-jól működő sztereotípiáinkat. Érdemes lehet.
„Tudja, Piri néni, mindig az a rossz, aki ád. Aki nem ád, az jó.” (idézet a filmből - Rózsa, mélyszegénységben élő, öt gyermeket nevelő asszony) |