Sárkányfesztivál Bódvalenkén E-mail
2010. június 17. csütörtök, 12:42

A Bódvalenke – Freskófalu projekt egy évvel ezelőtt indult. Roma festőművészeket hívtak meg ebbe piciny, végtelenül szegény, majnem teljesen cigányok lakta borsodi faluba, hogy a házak falára freskókat fessenek – remélve, hogy ezzel turistákat tudnak a faluba vonzani, ami munkahelyeket, de legalábbis egy kis kiegészítő jövedelmet teremthet.

Ezidáig 9 monumentális freskó készült el, további három képet most festenek. Az idén nyáron már más európai országokból is hívnak roma festőművészeket, mert ezzel egy, a világon egyedülló művészeti központot akarnak létrehozni: az európai roma festészet hatalmas, szabadtéri tárlatát.

2010. június 19-én Bódvalenke bemutatkozik a világnak első Sárkányünnepe alkalmával.

Neves cigány zenészeket, énekeseket és táncosokat hívtak meg, hogy improvizáljanak a freskók előtt. Ezzel még soha nem látott cigány összművészeti alkotás, „Gesamtkunstwerk” jön létre. A programnak ez a része (12:00-16:00) egyidejűleg több helyszínen, mintegy kálvárijárás-szerűen valósul meg: a közönség a művészekkel együtt járhatja be a képeket.

Néhány kép történetét a gyerekek eljátsszák.

16:00-kor Páll Béla polgármester rövid beszédet tart, a falu egy képviselője köszönetet mond a támogatóknak, és felolvassák Andor László európai biztosnak, az esemény védnökének a bódvalenkeiekhez intézett levelét.

Ez után Imrei Boglárka szobrászművész helyi mesterek által felállított „Sárkány” c. szobrát avatják fel – gyönyörű ősi cigány ruhákba öltözött táncosokkal, és azzal, hogy a jelenlévők festéket és ecsetet kapnak, és befesthetik a Sárkányt.  (A szobor mintegy 2m magas és 10 m hosszú.)

A Sárkány a szimbolikus kapocs Bódvalenke turisztikai kínálatának két fő eleme, a cigány művészet és kultúra, valamint a falut körülövező értékes, védett lápra épülő ökoturizmus között.

Ezt a meghívott művészek koncertje, hatalmas örömzenélés és tánc követi.

A programban szerepel még rengeteg játék a gyerekeknek (nem utolsósorban sárkányeregetés), cigány divatbemutató és főzőverseny. Erre a napra Bódvalenke bevezeti a helyi pénzt, a lenkést.

A rendezvényen a borsodi árvízkárosultak javára gyűjtést szerveznek.

 
Megosztom
<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    2  3  4  5
  6  7  9101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!

Oldalainkat 3 vendég böngészi