|
A Budapesti Amerikai Nagykövetség 2006. óta immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő ingyenes angol nyelvi és tolerancia tábora. A táborinkba felvételt nyert csoportok számára a részvétel teljesen ingyenes, beleértve az angol nyelvi órákat, az oda- és visszautazást, a szállást és napi négyszeri étkezést, és a helyi érdekesebbnél érdekesebb programokat is.
Táborainkra kizárólag csoportos jelentkezéseket fogadunk el. A csoport azt jelenti, hogy egy adott magyarországi oktatási intézményben oktató angoltanár és öt 11-13 éves, angolul tanuló diákjuk alkotnak egy jelentkező csoportot. Jelentkezni nálam lehet e-mailen (Sántha Gergő,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
és
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
) valamint telefonon vagy postai úton (a telefonszámot és postai címünket az üzenet alján az aláírásomban megtalálják). Első körben az angol szakos tanár angol nyelvű önéletrajzát és motivációs levelét várjuk, amelyben elmondja, hogy miért is lenne hasznos számára, illetve diákjai számara az adott tábor.
A jelentkezési határidő 2011. május 27.
A táborainkról szóló bővebb tartalmi leírást, a táborainkról készült két kisfilmet, és a jelentkezési íveket, a kitültendő szüllői nyilatkozatokat, illetve más szükséges dokumentumokat az alábbi linkekre kattintva érhetik el:
Romák és barátaik nyári tábor /”Roma and Friends” Summer Camp/
1. turnus Időpont: 2011. július 9-16. Helyszín: Balatonlelle Weblap: http://romaandfriends.pbworks.com/w/page/6771599/FrontPage
Jelentkezési ívek: http://romaandfriends.pbworks.com/w/browse/#view=ViewFolderśm=1%20tabor%20(julius%209-16)
Romák és barátaik nyári tábor /”Roma and Friends” Summer Camp/
2. turnus Időpont: 2011. július 16-23. Helyszín: Balatonlelle Weblap: http://romaandfriends.pbworks.com/w/page/6771599/FrontPage
Jelentkezési ívek: http://romaandfriends.pbworks.com/w/browse/#view=ViewFolderśm=2%20tabor%20(julius%2016-23)
Toleranciaoktatás angol nyelven keresztül nyári tábor /“Teaching Tolerance through English” Summer Camp/
Időpont: 2011. július 30-augusztus 13.
Helyszín: Balatonlelle Weblap: http://teentolerance6.pbworks.com/w/page/38852106/FrontPage
Jelentkezési ívek: http://teentolerance6.pbworks.com/w/browse/#view=ViewFolderśm=School%20Group%20Application
Gergo Santha
RELO Assistant
Regional English Language Office (RELO) for
Central and Southeastern Europe
U.S. Embassy, Budapest
Public Affairs Office
Bank Center, Szabadság tér 7.
Granit Torony, 2nd Floor
Budapest, H-1054, Hungary
Tel.: (06-1) 475-4328
Fax.: (06-1) 475-4712
Mobil: (06) 30-383-4386
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Alternate E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Homepage: http://hungary.usembassy.gov/relo.html |