Pályázat a 2010. évi „Anyanyelvű vagy kétnyelvű kiadói tevékenység támogatására
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
a 2010. évi „Anyanyelvű vagy kétnyelvű kiadói tevékenység”
támogatására
- 1. A támogatás célja:
A hazai kisebbségek hagyományainak, nyelvének (a cigány kisebbség esetében anyanyelvnek számít a magyar, a romani és a beás nyelv) ápolását, a nemzeti identitás erősítését szolgáló anyanyelvű vagy kétnyelvű kiadói tevékenység támogatása.
Nyomdakész alkotások kiadására, publikálására irányuló támogatás.
Figyelem! A kuratórium utófinanszírozás formájában támogatja a 2010. december 31-ig megjelenő anyanyelvű vagy kétnyelvű kiadványokat illetve kép- és hanghordozókat.
A rendelkezésre álló keretösszeg: 20 millió forint
- 2. Pályázók köre:
Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, valamint felnőtt korú magyar állampolgárok.
Csak az a pályázó kaphat támogatást, amelynek/akinek nincs köztartozása és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványnál rendezetlen elszámolása.
- 3. Támogatható tevékenységek: A 2010. január 1. és 2010. december 31. között megvalósuló
- kulturális-közéleti kisebbségi folyóiratok, magazinok (a MNEKK által 2010-ben támogatott országos kisebbségi lapok nem pályázhatnak!);
- konferenciák anyagai;
- a térség tájékoztatását szolgáló kisebbségi anyanyelvű hírlevél, iskolai újság;
- egy adott kisebbség nyelvén íródott irodalmi alkotások (verseskötet, prózai művek);
- a vallás anyanyelvi gyakorlásához szükséges kiadványok publikálása;
- tudományos értekezések és ismeretterjesztő művek, már lezajlott kutatások eredményeinek publikálása;
- képzőművészeti katalógusok, egy-egy kisebbség életét fotókkal reprezentáló anyanyelvű vagy többnyelvű albumok;
- naptárak, térképek;
- CD-Rom-ok, DVD-k, a kisebbség autentikus zenei hagyományait megörökítő egyéb kép- és hanghordozók.
- 4. Támogatott költségek:
Nyomtatott kiadványok nyomdaköltsége (szerkesztés, tördelés, szkennelés és egyéb nyomdai kiadásokhoz kapcsolódó szolgáltatások), kép- és hanghordozók masterről történő sokszorosításának költsége, valamint honorárium (ezen tétel igényléséhez külön indoklást kérünk) a bemutatott és már teljesített számla alapján.
- 5. A támogatás formája:
Utófinanszírozás formájában vissza nem térítendő támogatás, mely kizárólag a szerződésben rögzített célra használható fel. Résztámogatás esetén is a teljes pályázati programot kell megvalósítani.
- 6. Az egy pályázó által elnyerhető legnagyobb támogatási összeg: 500.000.-Ft
- 7. A pályázat benyújtása:
A pályázatot ajánlott küldeményként, egy példányban kell benyújtani a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány levelezési címére (1387 Budapest 62., Pf. 25)
Az a pályázat, mely nem felel meg a felhívásban foglalt feltételeknek, érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázatkezelő a pályázati anyagot nem szolgáltatja vissza.
- 8. A pályázat tartalmi követelményei:
A kiadandó alkotás jellege, témája, tartalma, a megcélzott réteg; a megjelenés indoka, a kiadvány célja; a kiadvány paraméterei (oldalszám, terjedelem, példányszám, terjesztés módja; folyóiratok esetében a megjelenési gyakoriság); a folyóiratok írásainak szerzői, munkatársai; hanghordozók kiadása esetén a közreműködő művészek, együttesek megnevezése; várható bevételek.
Az elnyert támogatás utalásának feltétele az ISBN, ISSN, ISMN regisztráció!
9. Pályázati dokumentáció:
- hiánytalanul kitöltött adatlap (letölthető a honlapról http//www.mnekk.hu),
- programleírás,
- kivonat a pályázó szervezet bírósági vagy kincstári nyilvántartásáról (a beadási határidőnél 30 napnál nem régebbi), önkormányzatoknál az alakuló ülés jegyzőkönyvének kivonata, amely dokumentumnak egyértelműen tartalmaznia kell a képviseletre jogosult személy(ek) nevét; a természetes személy pályázó adóazonosító jelét.
- nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről (letölthető a honlapról http//www.mnekk.hu),
- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség esetén közzétételi nyilatkozat (letölthető a honlapról http//www.mnekk.hu),
- a pályázó szervezet illetékes szervétől a pályázat benyújtásáról szóló döntést igazoló okirat.
- A nyomda vagy stúdió ajánlata, a kiadói ajánlata,
- a már megjelent folyóiratok esetében legalább két szám; könyvkiadásnál a már elkészült kézirat tartalmi kivonata, lektori szakvélemény, referenciák. (Kéziratot nem kérünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!)
10.Pályázati menetrend:
Benyújtási határidő (postára adás dátuma): 2010. július 30
Kuratóriumi döntés: 2010. szeptember 23;
Kedvezményezettek megjelentetése a közalapítvány honlapon: a döntést követő 3. munkanapon;
Szerződéskötés: szerződésben megjelölt időpontig;
A támogatás utalásának indítása: A támogatott produktumnak a közalapítványhoz megérkezését követő 30 napon belül;
Beszámoló benyújtási határideje:
FIGYELEM!
A pályázati dokumentáció lehívható az alábbi Internet-címen:
vagy beszerezhető a közalapítvány irodájában munkaidőben
(H-CS: 8-16.30 óra között, P: 8-14 óra között): Bp. V. ker., Október 6. u. 17. I. em.
Ha a pályázó postai úton kéri a pályázati anyagot, akkor C5-ös (közepes méretű),
a pályázó nevére megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot kérünk.
Levélcím: MNEK Közalapítvány, 1387 Budapest 62, Pf. 25
A pályázatot a 3 oldalból álló adatlapon, a csatolandó dokumentumokkal együtt ajánlott küldeményként egy eredeti példányban kell benyújtani a következő levélcímre: MNEK Közalapítvány, 1387 Budapest 62, Pf. 25
(a borítékra kérjük ráírni: „Célpályázat”)
vagy személyesen: Bp. V. ker., Október 6. u. 17. I. em.
Tel./fax: 06-1/321-3352, 06-1/321-7364, 06-1/321-7370
Faxon, e-mail-en nem fogadunk pályázati anyagot!
A beküldési határidő után benyújtott illetve postára adott pályázat érvénytelen.
