|
A Napház Kulturális Intézmény bemutatása
A Napház „Khamorro” Kisebbségi Klubmozi és Kulturális Intézményt (továbbiakban Napház) a Budapesti Főváros Közgyűlése 1994.-ben alapította az 1992. évi XXXVIII. Tv. 88.§ (3) bekezdése alapján. Tehát a Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala által működtetett Kulturális Intézmény a Napház. Az Intézménynek az egykori Nap mozi épülete ad otthont, amely a Belső-Józsefváros szívében, a VIII. kerület Népszínház utcában található. A Belső-Józsefváros területén belül a lakosság kb. 85%-a roma polgár. A Napház dolgozói fő céljuknak tűzték ki, hogy a Józsefvárosból és környékéről származó romák és nem romák egyaránt találjanak az Intézményben, nekik való kulturális programokat és zenés kikapcsolódást, amik az ő igényeiket kielégítik. A Napház elhelyezkedéséből adódóan nagy vonzáskörrel rendelkezik, hiszen a VII., VIII., és a IX. kerületi embereknek egyaránt ad kulturális és szórakoztató otthont, de természetesen vendégeik köréből nem zárja ki a főváros, sőt a vidék lakosságát sem. Erre az Intézményre azért van nagy szükség, mert a környékbeli kerületekben ilyen zenei kultúrákat őrző rendezvényekre nincs sok lehetőség. Az Intézmény működésével igyekszik elősegíteni a roma és nem roma egyének és közösségek minél teljesebb megértését, s ebből következőleg a kölcsönös közeledését, ami a mai világban már egyre elhanyagoltabb. A közművelődési, szórakoztató, oktató és egyéb programok úgy lettek összeállítva és megvalósítva - s a jövőben még fognak is megvalósulni -, hogy azok egyaránt megfeleljenek a romák és nem romák elvárásainak.
Az intézmény tevékenységi köre
Az intézmény főbb alaptevékenységi körébe tartoznak a zenei programok-, előadóművészek bemutatása, és képzőművészeti alkotások kiállítása. Az alaptevékenységen kívül számos kisegítő lehetőséget is végezhet a Napház. Ezek közé tartozik a film-, video terjesztés, könyvkiadás, olvasó délutánok lebonyolítása, fotókiállítás megszervezése. A munkanélküli romák számára lehetőleg ingyenes, vagy minimális költségű tanfolyamok szervezése, a terem bérbeadása az adott keretek közé beférő bármely rendezvényre és a nosztalgia kávéház üzemeltetése. Az intézmény alap, kisegítő és kiegészítő tevékenységéhez szükséges forrását költségvetési támogatásból, pályázatokból és saját bevételből fedezi.
Az intézmény feladata és célja:
Közösségi és művelődési tevékenységekkel, továbbá sport és kulturális rendezvényekkel hozzájárul a roma és nem roma egyének és közösségek minél teljesebb megértéséhez, a tolerancia elmélyítéséhez.
Működése során együttműködik a Fővárosi Roma Kisebbségi Önkormányzattal, az egyes kerületekben működő Roma Kisebbségi Önkormányzatokkal és más, hasonló értékeket előnyben részesítő társadalmi szervezetekkel. Segíti a roma művészeket a bel- és külföldön történő megjelenésben. Ennek érdekében nemzetközi kapcsolatokat is épít.
Az intézmény célja a roma identitás megőrzése, kulturális ápolása és továbbvitele. Rendezvényeivel hozzájárul ahhoz, hogy a roma hagyományok és kulturális értékek vonzó módon jelenjenek meg mind a roma, mind a többségi társadalom felé.
Állandó program:
MEGHÍVÓ
2011. Minden Vasárnapján
16 ÓRÁTÓL
Gyülekezet
Helyszín:
NAPHÁZ
(BP. 1081 NÉPSZÍNHÁZ U. 31.
A RENDEZVÉNYRE MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK,
A BELÉPÉS DÍJTALAN.
|