|
2011. április 11. hétfő, 13:14 |
|

Az idén hatodik alkalommal kerül sor a Közöd! Önkéntes Fiatalok Napjára. Április 16-án a világ minden táján fiatalok milliói önkénteskednek a közösségükért, környezetükért. Magyarországon is több tízezer résztvevőt mozgat meg a program.
A kezdeményezéshez baráti társaságok éppúgy csatlakozhatnak, mint diákönkormányzatok, iskolai osztályok, civil szervezetek vagy akár önkormányzatok. A cél közös: ezen a napon a fiatalok megmutathatják, mennyire aktív tagjai a társadalomnak, létrehozhatnak olyan értékeket, melyek elsősorban a helyi közösség érdekeit szolgálják. A programot illetően nincsenek megkötések, az ifjak a saját ötleteik alapján dolgoznak, a fizikai jellegű feladatok (pl kerítés festés, játszótér-felújítás) épp olyan hasznosak mint a szociális tevékenységek (pl. beteglátogatás, játszóház).
Érdemes felkeresni a www.kozod.hu oldalt! Itt lehet regisztrálni az eltervezett programokat a Közöd! Önkéntes Fiatalok Napjára, és ugyanitt a már felvitt programok folyamatosan frissülő listáját is meg lehet tekinteni - ez az ötletelésben és a lehetséges együttműködő partnerek felkutatásában is segítség lehet.
Bíztassuk együtt a fiatalokat: Legyen ötleted, legyen bátorságod! Legyen hozzá Közöd!

|
|
<< Május 2012 >>
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | | | |
|
|
|
© www.frokk.hu. Támogatja a Joomla!.
Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!
|
Oldalainkat 4 vendég böngészi |
|