Főmenü

Közöd?

KÖZÖD?

2010. április 24-én rendezi a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napját. Az ötödik alkalommal szervezett programba akár Te is bekapcsolódhatsz, ha barátaiddal, osztályoddal, egyesületeddel önkéntes tevékenységet végzel!

Tavaly az ország százhúsz településén összesen 20 000 fiatal kapcsolódott be a programba Csanádpalotától Nádasdig, Súrtól Békésig. A változtatás igénye kötötte össze a több tízezer résztvevőt, hiszen mindannyian tenni akartak valamit saját környezetükért. Volt, aki a patak partján szedte össze a mások által eldobott szemetet, mások idősotthonba, gyermekotthonba látogattak el, hogy pár órára mosolyt csaljanak az otthonokban lakók arcára. Volt, ahol a játékoké, és volt, ahol a rendhagyó tanulásé volt a főszerep.

Kiknek szól az Önkéntes Fiatalok Napja?

Neked! Igen, Neked is, ha úgy gondolod, lehetne jobb, boldogabb az élet körülötted –  baráti körödben, a lakótelepen, faluban, városban, ahol élsz –, és ezért tenni is szeretnél. Vagy ha ismersz olyan helyi problémát (például elhanyagolt területet, vagy embereket, akiknek jól esne, ha törődnének velük). Toborozz segítőket, és vágjatok bele!

Hogyan csatlakozhatsz?

Kezdetnek keresd fel a www.kozod.hu oldalt! Ha még nem tudod, konkrétan milyen tevékenységet végeznétek, itt megtalálod az elmúlt négy év önkéntes projektjeit – közel 500-at, hogy ötletet meríthess belőlük. Szintén a honlapon találod a KÖZÖD! Program regionális koordinátorainak elérhetőségeit. Ha kérdésed van, tanácsra, segítségre van szükséged, fordulj bátran hozzájuk! Ha pedig eldöntöttétek, mit tesztek közösségetekért, regisztráljatok Ti is az idei Önkéntes Fiatalok Napja programjába! Ha kitöltöd a honlapon a jelentkezési lapot, a Ti projektetek is felkerül a KÖZÖD! Térképre. De nemcsak ezt nyeritek a regisztrációval: programotokról értesítjük a helyi és az országos médiát, hogy még többen figyeljenek az önkéntes fiatalokra – Rátok is!

Nem vagy egyedül!

Hozzátok hasonlóan idén is több ezer fiatal önkénteskedik majd országszerte. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mi, fiatalok, képesek vagyunk felelős állampolgárként közösségünk érdekében tenni. De ez a nap nem csak rólunk szól, hiszen április 25-én a világ többszáz országában lesznek hasonló rendezvények az Önkéntes Fiatalok Világnapja alkalmával. A globális pörgésnek saját weboldala van – www.gysd.org –, ezt is érdemes felkeresni. Az internet azonban ezen kívül is bővelkedik érdekes írott anyagokban, videókban, amelyek bemutatják, kik mit tesznek a körülöttük élőkért.

Ha tehát elszántad magad, keresd a DIA munkatársait, vagy látogasd meg a www.kozod.hu oldalt! Jelentkezési határidő: 2010. március 31. Legyen hozzá KÖZÖD!

Bognár László

Keretes:

Egy kis kedvcsináló a tavalyi projektek közül:

A Somogy megyei Jákó fiataljai a Somogy Ifjúságáért Egyesülettel és a község lakosságával karöltve parkosítással, kerítésfestéssel, utcanév táblák elhelyezésével varázsolták újjá a somogyi falut. A Súri Ifjúsági Klub kezdeményezésével, a falu összes lakosát bevonva játszóteret hoztak létre a semmiből, hiszen a településen eddig nem volt. Az önkormányzat anyagi helyzete nem tette lehetővé a pénzbeli támogatást, így mindent társadalmi munkával, önerővel értek el.

Gelsén ruhaosztó akciót szerveztek a település közösségi színterén. A ruhákat egy hónappal előbb kezdték gyűjteni, rendszerezni. A ruhaosztás napján 30 nehéz körülmények közt élő gelsein tudott segíteni az összesen 63 fiatal szervező.